élet a homokon

Mentés, elsősegélynyújtás, nyomrögzítés

2016 már 10
Megosztás
kutató-metőalapítvány bemutatója

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával 2016. március 8-án 8 órától „Bűnmegelőzési és Katasztrófavédelmi Nap” elnevezéssel szervezett ismeretterjesztő rendezvényt a város mellett lévő „lóúsztató” területén. A rendezvény célja az áldozattá válás megelőzése, az önkéntesség és a hasznos szabadidős programok népszerűsítése volt.

Elkobozta a szegedi bíróság az afrikai macskát

2018 júl 7
Megosztás
szervál

Régóta húzódó lakossági problémára tette pontot szegedi ügyészség, amely gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a nőt, aki engedély nélkül tartott egy afrikai szervált Szegeden.

A vád szerint a nő 2014 novemberében vásárolta az afrikai macskafélét  Németországban, majd Szegedre hozta, ahol kennelben tartotta egy társasház udvarán, ahol a lakók folyamatosan aggódtak az állat megjelenése miatt. Nem ok nélkül. 

Nem lett malacuk a jószágtolvajoknak

2018 ápr 25
Megosztás
malacok

A Bajai Járási Ügyészség dolog elleni erőszakkal, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettével vádolja azt a biztonsági őrt, aki tavaly áprilisban őrző-védőként a tataházai sertéstelepen szolgálatot teljesítve a kerítésen át 20 kg-os malacokat adogatott ki tolvaj társának.

A BÁCSVÍZ munkatársainak adják ki magukat a csalók

2018 már 19
Megosztás
becsöngetnek a csalók

A napokban Kecskemétről, Nagykőrösről és Ceglédről is érkeztek a BÁCSVÍZ Zrt-hez olyan lakossági bejelentések, melyek szerint magukat a cég munkatársainak kiadó személyek csöngetnek be házakhoz, lakóingatlanokhoz. A bejelentések mindegyike két férfiról számol be, akik arra hivatkoznak, hogy a közelben csőtörés történt, ezért ellenőrizniük kell, hogy el vannak-e zárva a csapok, illetve ha nem, akkor el kell zárniuk azokat. Az ismeretlenek valamennyi esetben civil ruhában voltak és cégjelzés nélküli autóval érkeztek, illetve távoztak. 

Háromszoros forgalmat hoz a hosszú hétvége

2018 már 10
Megosztás
Egerszalók

Háromszoros forgalmat hoz a négynapos pihenés egy átlagos márciusi hétvégéhez képest a Szallas.hu adatai szerint. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb belföldi úti célok, a legtöbben 4 csillagos wellness-szállodába foglaltak. A szállásfoglaló oldal programkínálata közül az egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Hévízi Tófürdő a legkeresettebbek.

Február végéig lehet pályázni vetőmagra az Élelmiszerlavina programban

2018 feb 15
Megosztás
burgonyavetés

Elindult a Civil Iránytű Alapítvány és a Syngenta 2018-as Élelmiszerlavina programja. Az önkormányzatok, oktatási intézmények és civil szervezetek idén is több millió forint értékű zöldség vetőmagra pályázhatnak február 28-ig. 

Tovább bővült a Bács-megyei értéktár

2018 jan 27
Megosztás
Bács megyei közgyűlés

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Szabadszálláson a Városházára helyezte idei első ülését. Dr. Báldy Zoltán Tamás polgármester örömmel üdvözölte a megyei testületet és röviden bemutatta városa nevezetességeit és látnivalóit.  Az ülést Rideg László elnök beszámolója nyitotta meg, melyben az önkormányzat elmúlt havi terület- és vidékfejlesztés, megyemarketing, valamint nemzetközi kapcsolatok terén végzett tevékenységéről szólt. 

Koch Csaba Csanád Cuvée-je nyerte a borszakírók nagydíját

2018 jan 4
Megosztás
Fehér Anna és Koch Csaba

Györgykovács Imre 2015-ös Nagy-Somlói Furmintja és Koch Csaba 2012-es Villányi Csanád Cuvée-je nyerte el a Magyar Borszakírók Körének Magyar Bor Nagydíját.

A Magyar Borszakírók Köre, amely két éve alakult és jelenleg 26 tagja van, második alkalommal teszi közzé azoknak a száraz és félszáraz, fehér és vörös boroknak a "Super 12" listáját, amelyeket az elmúlt évi kóstolási tapasztalataik alapján a legjobbaknak ítélt, illetve választja ki közülük a Magyar Bor Nagydíj nyerteseit - írják a szervezet MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.

Oldalak