élet a homokon

Négy ittas sofőr, két sérüléses baleset a hétvégén

2017 már 6
Megosztás
balesetes motorkerékpár

Az elmúlt 24 órában nyolc közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Megyénkben az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Négy gépjárművezetőt vér-vizelet mintavétel miatt állítottak elő a járőrök.  

Életfogytiglanra ítélték a 24 éves mátételki gyilkost

2017 már 2
Megosztás
életfogytiglani

Életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a férfit, aki egy mátételki emberöléssel vádol az ügyészség. A vádlott legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

Repült a baba, míg el nem tört a lába

2017 feb 28
Megosztás
feldobott gyermek

A Kecskeméti Járási és Nyomozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt vádat emelt egy 33 éves lajosmizsei férfi ellen, aki 2016. július 4-én a 7 hónapos kisfiát a feje fölé dobálta, majd egyszer leejtette, ami miatt a csecsemő combcsonttörést szenvedett.

A 33 éves apa 2016. július 4-én este a lajosmizsei házuk udvarán játszott a 7 hónapos fiúgyermekével. A férfi a játék során többször a feje fölé feldobta a csecsemőt, majd elkapta.

A tökéletességre törekvés borai Szekszárdról

2017 feb 27
Megosztás
Kern Ferenc

Irodalmárok azt tanácsolják, időközönként olvassuk újra nagy kedvenceinket, hogy mit tapasztalunk: vajon visszatér-e az első nagy élmény, vagy megmosolyogjuk egykori lázas vonzalmunk, netán más részleteket fedezünk fel, mondván, miért nem vettük ezt eddig észre? Ugyanis csak ily módon, folyamatában helyezhetünk el egy-egy alkotást lentebb, vagy fentebb az életünk polcrendszerén.

Újabb halálos baleset a 44-es főúton

2017 feb 27
Megosztás
baleset helyszínelése

A Kecskemét és Nyárlőrinc között történt közúti közlekedési balesetben egy 28 éves férfi a helyszínen meghalt.

Mint arról korábban beszámoltunk, a 44-es számú főút 9.900-as méterszelvényénél halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2017. február 26-án 17 óra 55 perckor.

A Bács-megyei közgyűlés kiállt a Csíki Sörért Kecelen

2017 feb 25
Megosztás
Rideg László, Haszilló Ferenc

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülését Kecelen, a Városi Könyvtár és Művelődési Házban tartotta. Haszilló Ferenc polgármester rövid köszöntőjében örömét fejezte ki az iránt, hogy a megyei közgyűlést Kecelen üdvözölheti, majd röviden bemutatta a várost és a közelmúlt jelentősebb fejlesztéseit a testületnek.  

Az ülést Rideg László elnök két ülés közötti beszámolójával nyitotta meg, melyben az önkormányzat elmúlt havi terület- és vidékfejlesztés, megyemarketing, valamint nemzetközi kapcsolatok terén végzett tevékenységéről szólt. 

Jó madarak jó borokon a Koch Borházban

2017 feb 20
Megosztás
Koch Csaba és Dobos Ferenc

Az Etyek-Budai borvidék finomabb savú lankáin, a Velencei-tó melletti L. Simon családi borászat volt a vendége a kecskeméti Koch Borház legutóbbi borestjének. 

Sokan voltak rá kíváncsiak, persze, leginkább arra, hogy egy politikus vajon tud-e bort készíteni, mert ugyebár ebben a szakmában nem lehet vizet prédikálni, mert egy bor az vagy jó, vagy nem jó.

Csökkent a bűnelkövetés és a közúti balesetek száma

2017 feb 16
Megosztás
Dávid Károly rendőrfőkapitány Bács-Kiskun  Megye

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság (BKMRFK) 2016. évben végzett munkájáról Dávid Károly r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, Szabó Vendel r. ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes és Arató László r. ezredes, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes csütörtökön sajtótájékoztató keretében adott tájékoztatást a média megjelent képviselőinek.

A rendőrfőkapitány beszámolt arról, hogy a megye rendőrei 2016. évben is teljesítették célkitűzéseiket. 

Minden ötödik magyar autós extra veszélyt jelent

2017 feb 16
Megosztás
autógumi-szokások felmérése

Öt magyar autósból mindössze négy használ az évszaknak megfelelő autógumit járművén, derült ki az évente 130 ezer abroncsot értékesítő Automax online kutatásából. Minél idősebb egy gépkocsi, annál valószínűbb, hogy egész évben csak téli vagy csak nyári gumival közlekedik a sofőr. Az évszaknak megfelelő, és így kellő tapadást biztosító gumihasználat leginkább a családosokra jellemző.

Oldalak