élet a homokon

Négy év börtön a viccelődő kecskeméti pilótának

2017 okt 3
Megosztás
helyszínelés

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki a kecskeméti T. János vádlottat, egykori vadászpilótát légi közlekedés veszélyeztetésének bűntettében, ezért 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 5 év légi jármű vezetésétől eltiltásra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Négy év börtön egy alvó ember kifosztásáért

2017 okt 2
Megosztás
tolvaj az állomáson

A Dabasi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban kifosztás bűntette miatt állította bíróság elé azt a férfit, aki egy vasútállomás várótermében alvó embert fosztott ki.

A bűnügy vádlottja, egy gyáli férfi 2017 augusztusában lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt állt, mozgását a lábára rögzített nyomon követő technikai eszköz ellenőrizte.

A férfi egy augusztusi estén Gyálon a vasútállomásra ment. A váróteremben meglátott egy padon alvó férfit, a bűnügy sértettjét.

Tragédiába torkollt a falunapi mulatság

2017 szep 28
Megosztás
ivásverseny

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy magyar és három román állampolgárral szemben, akik tavaly júliusban Csólyospáloson a falunapi rendezvényen a szomszéd falubeliekkel összetűzésbe keveredtek, majd az ezután hazafelé tartó sértettekre bosszúból fakaróval rátámadtak és egyiküket életveszélyesen megsebesítették.

Három Bács-megyei is Aranyanyu-jelölt

2017 szep 27
Megosztás
Aranyanyu jelöltek

Egy orvos és két szociális területen dolgozó szakember is lehet a Richter Aranyanyu Díj díjazottja. Dr. Tidir Alisza Vaszilijevna orvosnő kategóriában, Lacziné Somogyi Tímea és Illésné Áncsán Aranka pedig a szociális területen dolgozó nő kategóriában került a döntőbe. 

Megmérték az áramszolgáltató korrupt alkalmazottait

2017 szep 21
Megosztás
villanyórák

Jogerősen is 6 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a vádlottat, aki pénzt fogadott el olyan fogyasztóktól, akiknél előzőleg manipulálták villanyórát. K. Ádámot gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A másodrendű vádlott B.

Tanyáról tanyára vándorolt a veszélyes hulladék

2017 szep 21
Megosztás
veszélyes hulladék gyűjtése

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt vádat emelt egy pirtói cég vezetőjével és két társával szemben, akik a cég telephelyén tárolt veszélyes hulladékot előbb egyikük, majd másikuk bekerítetlen tanyájára szállíttatták át és ott szabadon, mindenféle védelem nélkül tárolták, veszélyeztetve ezzel az élő környezetet.

Kétszáz millió forintos hűtlen kezelés egy Pest megyei takarékszövetkezetben

2017 szep 20
Megosztás
takarékszövetkezeti méhecske

A Dabasi Járási Ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat egy takarékszövetkezet két vezető tisztségviselőjével szemben, akik 12 év alatt mintegy 200 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a cselekményeikkel.

A titkos légyottokból élnek a kis szálláshelyek

2017 szep 16
Megosztás
titkos búvóhely

Tízből négy szállásadónál fordult már elő, hogy gyors romantikára vágyó vendége csupán néhány órára akart nála szállást foglalni. A titkos légyottra vágyók 90 százaléka – többnyire a lebukástól félve – a kisebb vendégforgalommal rendelkező szálláshelytípusokat részesíti előnyben. Főként a 31-50 éves korosztály él a „rövid foglalások” lehetőségével – derült ki a Szallas.hu adataiból.

A legnépszerűbb nem strandolós programok a magyar tengeren

2017 aug 27
Megosztás
balatonboglári gömbkilátó

A nyaralók elsöprő többsége szerint a balatoni programkínálat nem szorul fejlesztésre, habár ingyenes koncertekből és gasztrofesztiválokból soha sem elég – derült ki a Szallas.hu friss kutatásából. Az aktív kikapcsolódások tekintetében a kalandparkok a legnépszerűbbek, míg a kihagyhatatlan balatoni kulturális élmények sorában a Tihanyi Bencés Apátság megtekintése végzett az élen. A vendégek egyébként jellemzően 2-5 ezer forintot hajlandóak fejenként fizetni egy strandolást kiváltó élményprogramért.

Oldalak