élet a homokon

Villám csapott az orgoványi csordába

2014 május 25
Megosztás
Halott marhák Orgovány határába

Túl gyorsan jött a vihar szombat késő délután a Bács-Kiskun megye északi részén. Egy tucatnyi marhából álló, legelésző csordát e miatt nem tudott már behajtani a gazdájuk. Egy villamcsapás végzett velük. A kár jelentős.

fotó: Donka Ferenc - MTI

 

Ötezer baromfi fulladt meg Kerekegyházán

2014 május 25
Megosztás
Mentik az állatokat a kerekegyházi baromfitelepen

Befejezték a szivattyúzást azon a kerekegyházi baromfitelepen, ahol víz öntött el egy állattartó-épületet. A településen szombaton sok eső esett, az ólban tartott több ezer állat nagy része elpusztult - közölte a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi szóvivő helyettese.

Vízparti razzia kunszentmiklósnál

2014 május 23
Megosztás
vadkempingezők igazoltatása

Társszervek bevonásával tartottak közös akciót a kunszentmiklósi rendőrök.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának állománya csütörtökön mintegy 20 fővel átfogó ellenőrzést tartott a külterületi, illetve a vízparti területeken Kunpeszér, Kunadacs, Kunszentmiklós, Tass és Szabadszállás térségében. 

Az akcióban részt vettek a Kunszentmiklósi Járási Hivatal dolgozói, a Bács-Kiskun Megyei Horgászszövetség halőrei a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai, valamint mezőőrök és vadőrök.

Megújult a Bács-Kiskun Megyei Lovas Szövetség

2014 május 22
Megosztás
Bács-Kiskun Megyei Lovasszövetség elnöksége

Tisztújító Közgyűlést tartott a Bács-Kiskun Megyei Lovas Szövetség a fülöpszállási Biczó csárdában 2014. május 21-én. A szövetséget irányító Mondok József 8 év után mondott le megyei vezető tisztségéről, hiszen a Magyar Lovas Szövetség alelnöki és a Fogathajtó Szakág elnöki pozícióját is ő tölti be.

Bács-Kiskun megye az ország harmadik legjelentősebb lovas megyéje mind a sportolók, mind az egyesületek, mind a versenyek számát tekintve. A megyében rendkívül sok a lovas turisztikai szolgáltató is, akik szintén kapcsolódnak a lovassporthoz, szabadidő lovagláshoz.

Kiképzést kaptak a félegyházi nyugdíjasok

2014 május 20
Megosztás
nyugdíjasok áldozatvédelem, bűnmegelőzés

Interaktív előadássorozat keretén belül ismerhették meg a nyugdíjasok az áldozatvédelem, a személy- és vagyonvédelem elemeit.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság immár második alkalommal rendezte meg a napokban - és ezzel továbbfolytatta a 2013 novemberében elindított - bűnmegelőzési kortárs segítők képzését a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület és a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesületének szervezésében.

A képzést Timafalvi László rendőr alezredes, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg, aki jó tanácsokkal látta el a szépkorúakat.

Felfüggesztett az olasz madárcsempészeknek

2014 május 20
Megosztás
madárcsempészek

Tíz hónap két évre felfüggesztett börtönt, valamint 180 ezer forint pénzbírságot kaptak az az t olasz, akik múlt év szeptemberében több mint harmincmillió forint eszmei értékű énekes madártetemet akartak becsempészni az országba. Az ítélet jogerős.

A Kiskunhalasi Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével hozta meg az ítéletet.

Átadták a százezredik online pénztárgépet

2014 május 16
Megosztás
Varga Mihály és a százezredik pénztárgép

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken átadta a százezredik online pénztárgépet jelképező tortát Szabó Nikolettának, a Mi Vida butik tulajdonosának Budapesten.

- Végig egyetértés volt abban, hogy az online pénztárgépekre való átállásra a magyar gazdaság érdekében szükség van - jelentette ki Varga Mihály.

Ketten meghaltak, ketten válságosak

2014 május 16
Megosztás
helyszínelés Magyarbánhegyesen

Két embert agyonlőtt, kettőt megsebesített egy 47 éves vésztői férfi Magyarbánhegyesen szerda 15 óra 25 perckor - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Hírösvényt. Vargáné Szombati Andrea elmondta: a férfi nem sokkal az eset után Békéscsabán feladta magát.

Oldalak