hírös city

Ne most, drágám! Hanem mikor?

2023 okt 2
Megosztás

Újabb Ray Cooney-bohózattal nyitotta meg kamaraszínházi évadát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. A főszerepben a mindenkori nagy nevettető: Járai Máté, társa ezúttal a közönség számára a Cirkuszhercegnőből már jól ismert Nagy Sándor.

Kisállatvásár és veterán jármű börze Kecskeméten

2023 szep 20
Megosztás

Szeptember 23-án, szombaton, 6 órától 13 óráig várja az érdeklődőket a Szent László körúti vásártéren (Gokart pálya mellett) a Kisállatvásár szárnyasokkal, díszmadarakkal, hobby- és haszonállatokkal. Lesz e mellett veterán autó-és motoralkatrész börze, bontott alkatrészekkel és felújításra váró járgányokkal, valamint az elmaradhatatlan zsibvásár a régiségekkel.

Szép idő lesz, családi kikapcsolódásnak sem rossz egynek szombat délelőtt.
 

Nem zárják be a kecskeméti wakeboard pályát

2023 szep 18
Megosztás

A kecskeméti wakeboard közösség elnevezésű csoport, nevek nélkül, aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy ne zárják be a kecskeméti szabadidőközpontban hosszú évek óta működő wakeboard, avagy hétköznapi nyelven, vízisí kötélpályát.

Különleges bevetésen a Duna Aszfalt DTKH

2023 szep 16
Megosztás

Csütörtökön különleges bevetésen járt a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, ugyanis a kecskeméti katonai reptéren fogadták a csapatot. Rengeteg érdekességgel és élménnyel lettünk gazdagabbak, köszönjük az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnak ezt az exkluzív lehetőséget.

 

Enter Feszt a Kecskeméti Campuson

2023 szep 14
Megosztás

A Kecskeméti Campus nem csak egyetem, konferencia-központ, hanem kulturális- és szórakoztató centrum, közösségi tér is. 

A KEDO Zrt. fenntartásában működő ikonikus épület több nagyszabású rendezvény megtartásán van túl, de a szerdai most kizárólag az egyetemistáké volt. Többszáz hallgató, oktató és munkatárs bulizott együtt szeptember 13-án a Neumann Enter Feszten a Kecskeméti CAMPUSon. 

Eredményes az éjszakai sebességkorlátozás

2023 szep 13
Megosztás

Jelentős eredményeket hozott a nyár elején alakult Kecskeméti Közbiztonsági Fórumnak a kiskörúti sebességkorlátozással kapcsolatban hozott gyors szankciói - derült ki a fórum, napokban tartott legutóbbi ülésén.

Timafalvi László, a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője elmondta: érezhetően sikerült visszaszorítani a kiskörúti gyorsulási versenyeket a kihelyezett sebességkorlátozó táblákkal, amelyek hozadékaként 31 gépjárművezetőt büntettek meg gyorshajtásért. 

Breszkó Bandi Emléktorna a Katonában

2023 szep 12
Megosztás

Röplabda emléktornát rendeznek Breszkó András emlékére.

A megnyitó időpontja:

2023. szeptember 16. szombat 10:30

Helyszín: Katona József Gimnázium, Dunszt Ferenc Tornacsarnok

Kecskemét, Dózsa György út 3.

A Breszkó András Emléktornát megnyitja Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő.

 

Oldalak