hírös city

Pénteken temetik Dórit Kecskeméten

2014 dec 2
Megosztás
mécsesek a kiskunhalasi baleset helyszínén

Pénteken helyezik örök nyugalomra a tizennyolc éves Dórit, aki kiskunhalas közelében halt meg egy rettenetes balesetben. Felelős még nincs, a vizsgálat folyamatban.Csak kommentháború.

 

Felbolydult a kommenttársadalom a gyönyörű fiatal kecskeméti lány értelmetlen halálával kapcsolatban. Persze, ez a tényen nem változtat, miszerint 2014. november 22-én délután 15 óra 40 perckor, eddig tisztázatlan körülmények között, Kiskunhalas közelében, a Kötönyi úton nagy erővel fának csapódott egy ritka, fehér Toyota sportkocsi, amely az ütközés következtében kigyulladt. 

Megjárta a Dont, száz éves

2014 júl 10
Megosztás
Száz éves Doni túlélő köszöntése

Százéves doni túlélő katonát köszöntöttek katonai előljárók csütörtökön Kecskeméten a Szent Miklós Templom közösségi termében. Hende miniszter ajándékot küldött Feri bácsinak.

 

Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylő zászlósa atdta át Hende Csaba honvédelmi miniszter ajándékát a meghatódott Hegedűs Ferenc egykori harckocsizó őrmesternek, a doni hadszínteret megjárt veteránnak, akit a 100. születésnapja alkalmából köszöntöttek.

MTI Fotó: Bugány János

 

Mesterházy villámlátogatása Kecskeméten

2014 május 20
Megosztás
Király József, Mesterházy Attila

Európai Magyarországot, baloldali Európát címmel tartott kedden sajtótájékoztatót Kecskeméten Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Király a politikai toleranciát hiányolja helyben. 

 

A párt első emberét Király József, városi és megyei elnök fogadta, majd kezdte el a sajtótájékoztatót. Király szerint a Mercedes jelenlététől Kecskemét még európaibb város lett, hiszen itt nem csak egy másik munkamorál, hanem egy másik kultúra is jelen van, szervesen bekapcsolódott a város életébe, vérkeringésébe.

Oldalak