hírös city

Áll a Campus-GAMF gyalogoshíd az Izsáki út felett

2023 már 1
Megosztás

Idáig is impozáns látványt nyújtott a Kedo Zrt. által működtetett kecskeméti CAMPUS, mostantól viszont országosan is egyedülálló élmény, hisz a város felett sétálhatnak majd a jövő tudósai, feltalálói, újítói. Mérföldkőhöz érkezett ugyanis a CAMPUS beruházásának fontos téreleme: lefestve, egyben került a helyére a Neumann János Egyetem régi és új épületegyüttesét összekötő gyalogoshíd Izsáki út feletti része. A híd biztonságos átjutást és szorosabb kapcsolatot biztosít majd a négysávossá bővülő út két oldalán elhelyezkedő létesítmények között.

Közeleg az év első helyi adófizetésének a határideje

2023 feb 27
Megosztás

Az első félévben esedékes helyi adók befizetési határideje 2023. március 16. (csütörtök). Mivel 2023. január 1-jétől több helyi adózást érintő jogszabályváltozás lépett hatályba, kérjük Tisztelt Adózóinkat, hogy a befizetések tekintetében különös körültekintéssel járjanak el. Javasoljuk, hogy közvetlenül a befizetést megelőzően ellenőrizzék aktuális adószámla-egyenlegüket az E-Önkormányzat Portálon (https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap ), ahol akár azonnal teljesíthetik is a befizetést elektronikus úton, bankkártyával.

Több évtizedes jövőkép Bethlenvárosban

2023 feb 26
Megosztás

Bethlenváros Lakói Egyesületének elnökeként fogadott Falu György, Kecskemét alpolgármestere. Felbolydult a városrész, hiszen hosszú idő után elkészült a Károly Róbert krt. a Széchenyivárosban. Megbeszéltük mi várható városrészünkben.

Éjjel emelik a helyére a CAMPUS gyalogos hídját

2023 feb 23
Megosztás

Teljes útzár mellett, egy darabban emelik a helyére aKEDO Zrt által működtetette  kecskeméti CAMPUS projekt gyalogos hidjának az Izsáki út feletti részét 2023. február 28-án. A Neumann János Egyetem régi és új épületegyüttesét összekötő híd kivitelezése során fokozottan figyelnek arra, hogy ne okozzanak fennakadást a város életében, ezért a szerkezet beemelését is kedd éjjelre, a helyi tömegközlekedés üzemszünetével összhangban 23:15 és hajnali 4:15 közé időzítették. A forgalmat eközben az Izsáki út– Ipoly utca– Kiskőrösi út– Korhánközi utca– Dr.

Sport és szellem szövetsége a kecskeméti egyetemen

2023 feb 19
Megosztás

Korunk velejárója, hogy a fiatalok virtuális közösségekben élnek, a világhálón töltik szabadidejük nagy részét, és kapcsolataikat is főként az internetes közösségi oldalakon építik ki.  Hogyan lehetséges azonban a virtuális térben megtanulni a hagyományos értelemben vett, emberközeli kapcsolatok kiépítését, működtetését és fenntartását? Ez utóbbira a sport kínál soha el nem évülő, mindenki számára elérhető alternatívákat.

10.Farsangi jelmezes Jótifuti Kecskeméten

2023 feb 18
Megosztás

Már tíz éve bohóckodunk Kecskemét belvárosában, gyere bátran, s legyél részese február 25-én szombaton.

Programunk az előző évekhez képest változatlan: a "Szerpentin futás" és az azt követő "Palacsinka party" után akiknek még van kedve, ideje, velünk tarthat az Arborétumba 3,6,9 km.-t futni, a bringás szekciónk pedig teker majd egyet.

Pontos infókat a helyszíni tájékoztatás során kaptok majd. 

Akiket várunk:

Bontassuk le az Aranyhomok szállodát!

2023 feb 16
Megosztás

Tisztelt kecskemétiek, örömmel számolok be arról, hogy új mozgalom indult dicső városunkban, amelynek bár voltak előzményei a történelemben, de azok mind buta és véres erőszakba torkolltak. Most azonban csupa jó szándék és városérdek mozgatja a szálakat, semmi erőszak. 

Ostobaságokkal védi ivóvizünket a szövetség

2023 feb 15
Megosztás

Felébredt hibernált álmából a Szövetség a Hírös Városért Egyesület. Bár az alvás gyógyító és regeneráló hatású, nekik nem lett élénkebb az elméjük, csak alaptalan hangulatkeltésre telik tőlük. 

Legutóbbi indítványukban arra kérik a városvezetést, hogy ne támogasson olyan befektetési szándékot, amely Kecskemét külterületein, illetve a város közvetlen közelében akkumulátor, vagy energiatárolással kapcsolatos beruházást létesítene. 

Diplomaátadó a Kecskeméti Campuson

2023 feb 11
Megosztás

Február 10-én, pénteken délelőtt ünnepi szenátusi ülés keretében rendezték meg a Diplomaátadó Ünnepséget a Neumann János Egyetemen. Az esemény helyszíne természetesen az egyetem emblematikus épülete, a KEDO Zrt fenntartásában működő Campus épülete, amely központi szerepet foglal el az intézmény életében. Itt zajlanak az egyetem legfontosabb rendezvényei, de más külsős, reprezentatív konferenciáknak eseményeknek is helyet ad az impozáns épület.

Oldalak