hírös city

Önvédelemre hivatkozik “cicus” gyilkosa

2017 szep 12
Megosztás
prostituált gyilkos tárgyalása

Furcsa, zavaros szemléletű az a férfi, akit egy kecskeméti, kettős életű nő meggyilkolásával vádolnak  és tévékamerák keresztüzében kezdődött meg kedden a büntetőpere dr. Fodor Endre tanácsa előtt. A tárgyalás a meggyilkolt nő férje levelének a felolvasásával kezdődött, amelyben az özvegy azt kérte a bíróságtól, hogy a felesége bemocskolásának az elkerülése miatt zárt ülésen tárgyalják az ügyet, mert ő a mai napig nem hiszi el, hogy kedvese a munkája helyett prostituáltként kereste a kenyerét. Dr.

Kecskeméten is látható lesz a Seuso-kincs gyűjtemény

2017 szep 12
Megosztás
Seusso-kincs gyűjtemény

A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányhatározat szerint az úgynevezett Seuso-kincs, amely "az egykori Pannonia provincia területén fellelt, az egyetemes antik kultúra egyik legnagyobb értékű lelete" magyarországi bemutatására Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Székesfehérvár és Zalaegerszeg megyei jogú városokban vándorkiállítást szerveznek.

Óvodások Hete és Napja a Kecskeméti Vadaskertben

2017 szep 11
Megosztás
kecskeméti vadaskert

A Kecskeméti Vadaskert 2017. szeptember 13. és 20. között szeretettel várja az ovis csoportokat.

Az Óvodások Hetén minden 7 év alatti gyermek és a kísérő pedagógusaik 100 Ft-os, kedvezményes belépőjeggyel látogathatják a Vadaskertet.

Az Óvodások Napján, 2017. szeptember 16-án (szombaton) pedig színes programokkal és apró meglepetés ajándékokkal is kedveskednek a 7 év alatti gyermekeknek.

Ceglédi Betyárok a kecskeméti Vadaskert előtt

2017 szep 8
Megosztás
Ceglédi Betyárok

2017. szeptember 10-én, vasárnap,  „Hagyomány a természet ölén” címmel tart rendezvényt a Kecskeméti Vadaskert.

A Vadaskert előtti parkban vendégeink lesznek a Ceglédi Betyárok, akik jurtát állítanak, Betyár levest főznek és segítségükkel megismerkedhetnek az ősi magyarok életével, ruházatával, majd elsajátíthatják az íjászkodás fortélyait.

A területen szalma bútorokon pihenve élvezhetik a népies előadásokat, gyermekek a bábjátékot és magyar népmeséket, a felnőttek a népdalokat, magyar nótákat.

Állásajánlatok a Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Kft.-nél

2017 szep 7
Megosztás
VG kft. járműve

Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Kft. felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe:

2 fő gépkocsivezető  (szelektíves autóra)

• C kategóriás jogosítvány GKI kártya

• NKH vizsga (3627) kényszertömörítésű szilárd hulladékgyűjtő és szállító gépek 

• cafeteria: 7000,-/hó Erzsébet utalvány negyed évente 25.000,- Ft.

• munkaidő: 06:00 – 14:20

2 fő hulladékszállítási rakodó (szelektíves autóra)

A Fornetti legénysége nyerte Hírös Sárkányhajó versenyt

2017 szep 6
Megosztás
sárkányhajó verseny Kecskeméten

Szombaton a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidő Központban megrendezett II. Hírös Sárkányhajó Versenyre kecskeméti nagyvállalatok és a Magyar Honvédség csapatai neveztek be.  

Egy csapat 20 főből állt, a versenyen 200m-es távot kellett teljesíteni, és mindig két hajó versenyzett egymással. A csapatok a verseny előtt több alkalommal edzettek, kipróbálták, hogy milyen összeállításban siklik leggyorsabban a hajójuk.

A résztvevő csapatok:

• Adient Kft.

• Sárkányfürdetők (Méta Kft.)

• Thomas and Betts Kft.

• Csillagsárkányok (Mercedes Benz Kft.)

Újabb kecskeméti ügyvéd sikkasztotta el a megbízói pénzét

2017 aug 31
Megosztás
bíróság

Nem először történik ez már meg a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagjai közül, van, amelyik a jogerős börtönbüntetését is tölti. Az alábbi eset ügyvédje szabadlábon van és - még ha beismerő vallomást is tett - még nem zárták ki a kamarából, mert megilleti az ártatlanság vélelem.

Oldalak