hírös city

Seychelle-szigeteken a takarékpénzek?

2014 júl 10
Megosztás
kisbefektetők a kecskeméti fiók előtt

A nyomtalanul tavaly bedőlt soltvadkerti takaréknak,valamint az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetnek is van egy közös pontja egy offshore cégen keresztül. Nincs visszaút.

 

Vannak olyan települések, amelyek szerencsétlen módon valami rémség kapcsán kerülnek bele a köztudatba. Akár léteznek ma, akár nem, de végérvényesen a nemzethalál kapcsolódik Muhi, Mohács, Világos nevéhez.

Felmentették a megyei főügyészhelyettest

2014 júl 8
Megosztás
Polt Péter Legfőbb Ügyész

Derült égből villámcsapás. Szemők Szilárd közjogi főügyészhelyettes megbízatását július 2-ával visszavonta Polt Péter, Legfőbb Ügyész. Mellé, vagy belenyúlt a megbecsült Szemők Szilárd?

 

Erre senki sem számított a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen. Tavaly még keringtek arról ügyészségi folyosói pletykák, hogy elvezénylik Nánási László főügyészt a Központ Nyomozó Főügyészségre, aztán lecsillapodtak a kedélyek. 

Grósz hitközséget váltana

2014 júl 7
Megosztás
Grósz Andor

Grósz Andort, amióta a fővároshoz köti a munkája, nem fektet már nagy súlyt a kecskeméti Zsidó Hitközségbe. Meg is pályázta a Budapestit, de veszített. Pest pestit választ.

 

Schwezoff Dávid közgazdászt, a nemzetközi kapcsolatok szakértőjét választották a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatójává a szervezet csütörtöki közgyűlésén.

Az MNB bezárta az orgoványi takarékot

2014 júl 4
Megosztás
takarékszövetkezeti logó

A betétesek biztonsága érdekében a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete kizárta integrációs rendszerből az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet. Senki nem tud semmit. 

 

Ezért a törvényi előírásoknak megfelelően az MNB visszavonta az orgoványi takarék engedélyét, mert a Takarékbank Zrt. vizsgálata súlyos, a betéteket veszélyeztető hiányosságokat tárt fel a takarékszövetkezetnél. Az Országos Betétbiztosítási Alap a törvényi előírásoknak megfelelően kártalanítja a betéteseket.

Strand Police önkéntes alapon

2014 júl 4
Megosztás
önkéntes rendőrsegítők a kecskeméti strandon

Itt vannak a rendőrsegítők a strandon, meg a fürdő parkolókban. Nem szabad lebecsülni őket, mert figyelnek és résen vannak. Lehet, hogy úszni is tudnak.Az egész még tavaly kezdődött.

 

A múlt évihez hasonlóan idén is fiatal önkéntesek a Kecskeméti Fürdő és a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark területén a rendőrség által, bűnmegelőzési szempontok alapján meghatározott strandfelügyeleti feladatokat, valamint a strandok előtti parkolók visszatérő ellenőrzését látták el.

Közösen Kecskemétért, Király!

2014 júl 4
Megosztás
Laskovics Diána, Király József

A kecskeméti MSZP nem tötyörészik tovább, megkezdik egyedül a választási felderítő munkát. Felmérik a lakossági igényeket, amit beépítenek a városi programjukba. Utcára kész a csapat.

 

Ha lenne új bevonulási indulója az MSZP-nek akkor pénteken délelőtt Király József, a kecskeméti és Bács-megyei szocialisták régi-új elnöke, valamint Laskovics Diána, elnökségi tag azt énekelhette volna a sajttájékoztatójuk nyitányaként, hogy báj, báj DK, báj, báj Együtt 2014, báj báj Miss Kopping, báj, báj Mr. Farkas. 

Börtön vár a lehúzós ügyvédre

2014 júl 1
Megosztás
öreg villa Kecskeméten

Ilyen nincs és mégis van. Fiktív iratokkal húzta le a házat tulajdonosokról egy kecskeméti ügyvéd és még a fiát is magával rántotta a szarba.  Várja már a bilincs meg a végrehajtó.

 

Sok az eszkimó és kevés a fóka, tudjuk, ezért az ügyvédeknek sem megy már úgy, mint régen, többet kell dolgozniuk kevesebbért. A neves kecskeméti ügyvéd, S. Zsolt azonban ebbe nem nagyon akart beletörődni, pedig ő még nem is panaszkodhat, hiszen a városi ingatlankezelő és forgalmazó cég jogtanácsosa volt évtizedekig, vagyis a nehéz napokon is jött egy kis fix. 

Oldalak