kultúra

Jazztábor a Kecskeméti Campuson

2023 aug 4
Megosztás

A zenei portálok és médiumok szerint augusztus legjobb szakmai rendezvénye a kecskeméti Jazzfőváros Fesztivál, ahol minőségi nemzetközi és hazai előadók mellett nagyon sok más, szórakoztató kísérőprogramra is van lehetőség.

A kikapcsolódás mellett azonban a szervezők megragadták ezt a ritka alkalmat, hogy aki szeretné, tanulhasson is a szakemberektől, amelyre a jazztábor keretein belül van lehetőség.

Rekord felvételiző a Neumann János Egyetemre

2023 júl 27
Megosztás

Egy csökkenő tendenciát mutató, de legalábbis stagnáló felsőoktatási környezetben a Neumann János Egyetemen nem számítottak ekkora mértékű, 72 százalékos hallgatói létszám-növekedésre. Tavaly 18 százalékos volt az emelkedés, és ez már akkor is kiugró számnak minősült. A kecskeméti egyetem üzenete idén is az volt, hogy „Ha rajtunk múlik, Neumannos leszel!”. 

Ponthatár partit szervez a Neumann egyetem

2023 júl 25
Megosztás

Fokozott várakozással tekint az egyetem a felsőoktatási ponthatárok holnapi kihirdetésére. A mindenki számára izgalmas pillanatokat pedig közösen várhatják az érintettek a Neumann János Egyetem és a Hírös Agóra által közösen szervezett Pont Ott Parti keretében, melyet szintén a Neumann 2023 Programévhez kapcsolódva rendeznek meg. A kecskeméti Deák téren 2023. július 26-án már délután 18:00-tól várják a fiatalokat. Korhatár nélkül mindenkire számítanak. 

Benczúr emlékkiállítás a Cifrapalotában

2023 júl 10
Megosztás

November 19-ig várja a látogatókat a kecskeméti Cifrapalota Kiállítóhely új időszaki kiállítása, mely a magyar történelmi festészet kiemelkedő alakja, Benczúr Gyula művészetét mutatja be.

Újabb időszaki kiállítás nyílt a Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota Kiállítóhelyének első emeletén. A tárlat a Jósa András Múzeum állandó kiállításába nyújt betekintést, amely jelenleg vándorkiállítás formájában járja az országot, így Salgótarján és Hódmezővásárhely után Kecskeméten is megtekinthető.

A Kecskeméti Campus, mint életre szóló emlék

2023 júl 9
Megosztás

Önfeledten nevető, bohóckodó egyetemisták, kezükben a diplomával, mellettük családtagok, barátok, az egészen kicsi gyermektől az aggastyánig. Egy közös van bennük: a díszlet, a Kecskeméti Campus egyedülálló, hatalmas, modern díszlete. Ezzel az íratlan ünnepi szokásjoggal az épület végigkíséri a generációk életét, beleivódik a saját és gyermekeik emlékeibe is. Kétségtelen, a Kecskeméti Duális Oktatási Zrt.

A. Varga Imre 70 éves

2023 júl 3
Megosztás

Fiú létére már tíz évesen tudta, mi szeretne lenni, hála általános iskolai rajztanárának, Goór Imrének, aki bevette a városi képzőművész körbe. Az ott tevékenykedő művészek és alkotói légkör örökre beleivódott a fiatal A. Varga Imrébe és lényegében elindította a képzőművészeti pályán. A sors kegye, hogy kisiskolásként rendszeresen bekukucskált a legendás műkertvárosi alkotóházba és leste a művészeket. Ennek hatására kijelentette: festő leszek és itt fogok élni. Így is lett.

Campus meglepetés a Múzeumok éjszakáján

2023 jún 28
Megosztás

Nem tántorította el az érdeklődőket a Múzeumok éjszakáján az, hogy az Izsáki útnak a Kecskeméti Campus előtti szakasza a négysávosítási munkálatok miatt le van zárva ideiglenesen. Járművek nélkül is, kis gyalogtúrával, nem egyen a gyermekükkel a nyakukban sétáltak el a KEDO Zrt. fenntartásában működtette Campusig, amely idén is kitett magáért a Múzeumok éjszakáján.

Múzeumok Éjszakája Kecskemét

2023 jún 24
Megosztás

A Múzeumok Éjszakája kecskeméti sikertörténete 2006-ban kezdődött a Bozsó Gyűjtemény kezdeményezésére, akik azóta is az esemény fáradhatatlan motorjaként fogják össze a szerteágazó kínálatot. A nagykorúvá érett programsorozat népszerűsége évről évre egyre növekvő érdeklődéssel vonzza a kultúrkalandra éhes közönséget, pezseg ilyenkor a város. Az idén a vándorútra kelő látogatókat 34 helyszín csábítja. 

Meghirdették a Neumann 2023 Programot

2023 jún 17
Megosztás

Kecskemét sok szempontból gazdag város és meghatározó gazdasága és versenyképessége igazolja, hogy egy életképes hely. Ezért feladata az is, hogy egyetemével közösen száz kilométeres körzetben centrális pontként fogja egybe és emelje nemzetközi térbe a gazdasági és kulturális élet szereplőit, amelynek köszönhetően új értékek, meghatározó értékrendek alakulnak ki. Éppen ebben rejlik a Neumann 2023 Program lényege!

Meghirdették a Neumann 2023 Programot

2023 jún 16
Megosztás

Kecskemét sok szempontból gazdag város és meghatározó gazdasága és versenyképessége igazolja, hogy egy életképes hely. Ezért feladata az is, hogy egyetemével közösen száz kilométeres körzetben centrális pontként fogja egybe és emelje nemzetközi térbe a gazdasági és kulturális élet szereplőit, amelynek köszönhetően új értékek, meghatározó értékrendek alakulnak ki. Éppen ebben rejlik a Neumann 2023 Program lényege!

Oldalak