pénz

Zombor Gábor kitüntetett ügyésze nem nyomozott az önkormányzat ellen

2018 már 23
Megosztás
Király József

Vaskos dossziéval a hóna alatt érkezett pénteken Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség elé Király József a szocialisták helyi frakcióvezetője és a párt megyei elnöke, országgyűlési jelöltje. A sajtótájékoztató apropója az volt, hogy Király hosszú évek óta küzd azért, hogy az előző, Zombor Gábor vezette hivatal zűrös ügyeinek legyenek végre felelősei. Király feljelentése alapján emeltek vádat az önkormányzat sportcégének, a KSE Kft.-nek a sikkasztása ügyében.

A héten nyit a Spar a kecskeméti Jász utcában

2018 feb 26
Megosztás
Spár áruház a Jász utcában

Éjjel nappal dolgoznak az egykori Jász utcai Opel Tormási helyén felépült Spar áruházban. 

A parkolót és a járdát még csinálják, odabenn a világítással és a polcok feltöltésével bíbelődnek a munkavállalók. Az út és környéke egyelőre csupa törmelék.

A homlokzaton molinó lengedez: nyitás március 1-én.

A várakozásokhoz képest rendes nagy áruházat varázsoltak az egykori autószalon és szervíz helyére a környékbeliek nem nagy örömére.

Szavazz a legszimpatikusabb csapatra és nyerj!

2018 jan 10
Megosztás
csapatos csapatás

A harminckét versenyben lévő csapattal felénél tart az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. által szervezett 5letből jövő! vállalkozói vetélkedő online fordulója. A csapatok ráadásul - az alapok elsajátítása után - most az egyik legizgalmasabb kihívással, az ötleteléssel néznek szembe, amelynek során össze kell gyűjteniük mindazokat az elképzeléseket, melyeket alkalmasnak tartanak arra, hogy a későbbiekben akár egy teljes céget építsenek fel rájuk. 

A szennyvíz érték! Úttörő kutatásban a Bácsvíz Zrt.

2017 dec 13
Megosztás
kecskeméti szennyvíztisztító

Mint azt már megszokhattuk, a Kurdi Viktor vezette Bácsvíz Zrt. mindig élen járt az innovációs kezdeményezések terén. A Bácsvíz Zrt. volt az első olyan térségi önkormányzati közszolgáltató, amely tisztán villamosenergiával meghajtott, környezetkímélő gépjárműveket szerzett be a közelmúltban a munkavégzéséhez. Kedden pedig egy új, egyedülálló kutatási projekt vette kezdetét  — konzorciumi tag benne a Bácsvíz Zrt. —, amelyben  a szennyvízben lévő továbbhasznosítható anyagok kinyerésének lehetőségét kutatják. A projektnyitó rendezvényen elhangzott:

Egészséghónapot tartottak a Mercedes-Benz gyárban

2017 dec 5
Megosztás
egészségnap a Mercedes gyárban

Egészséghónapot szervezett novemberben a kecskeméti Mercedes-Benz gyár, amely kiemelt figyelmet fordít mintegy 4000 dolgozójának prevenciójára, egészségmegőrzésére, illetve számukra sportolási lehetőségek biztosítására. A vállalat munkatársai – nők és férfiak – egy szűrőbuszon különféle térítésmentes szűrővizsgálatokon vehettek részt a kecskeméti gyártelepen, hogy megelőzhetőek legyenek a magyar lakosságot sújtó népbetegségek.

Diplomát kaptak a Mercedes-Benz művezetői

2017 nov 30
Megosztás
mercedes benz acadamy

Megkapták diplomájukat a Magyarországon egyedülálló ipari művezetőképzés első végzős hallgatói Kecskeméten.  A hiánypótló program különlegessége, hogy egy eddig nem létező képzési kategóriát teremtett Magyarországon, az oktatási anyagokat a Német-Magyar Iparkamara szakemberei a Mercedes-Benz hazai gyárának igényeire szabva dolgozták ki a németországi tananyagot alapul véve.

A jövő fejlődési irányai: munkaerő – digitális termelés - erőforrások

2017 nov 24
Megosztás
robotizálás

A vállalati munkahelyek vonzóbbá tétele, az ipar 4.0 lehetőségei, és a tőkeszerzés témakörei körül zajlott az AI3PA és a HBK klaszterek által szervezett konferencia november 24-én a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara dísztermében. A résztvevő közel ötven klasztertag és klasztermenedzser elsődleges célja – a cégek közötti hatékony együttműködés és információátadás mellett-, hogy vállalkozásaik felkészülten reagálhassanak a modern gazdasági kihívásokra.

Újabb gyáravató Kecskeméten

2017 nov 16
Megosztás
gyáravató

spacer.gifAz indiai tulajdonú, autóipari Samvardhana Motherson Group (SMG) 30 milliárd forintos beruházással új gyáregységet nyitott Kecskeméten, a fejlesztés 500 új munkahelyet teremt. A lökhárítókat gyártó SMP (Samvardhana Motherson Peguform) kecskeméti gyár létrehozásához a magyar kormány több mint 7,7 milliárd forinttal járult hozzá. 

Megváltoztak a kéményseprés szabályai

2017 nov 13
Megosztás
Filantrop

A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény a korábbi szolgáltatási rendet megváltoztatta. A továbbiakban a lakosságnál a kéményseprő-ipari közszolgáltatást a Katasztrófavédelem, míg a nem lakossági kéményhasználók (továbbiakban: közület) esetében a szolgáltatást a Katasztrófavédelem által nyilvántartásba vett Szolgáltató (FILANTROP Kft.) látja el (Ez alól kivételt képeznek a Társasházi ingatlanok, az ő esetükben a lakossághoz hasonlóan szintén a Katasztrófavédelem jár el).

A Nemzeti Közművek átveszi a Telekom áramfogyasztóit

2017 nov 2
Megosztás
szerződés aláírása

November 1-jétől további, mintegy 60 ezer ügyfél energiaellátását biztosítja a Nemzeti Közművek áramszolgáltatója.

A Magyar Telekom október utolsó napjával megszünteti lakossági villamosenergia-szolgáltatását. A Nemzeti Közműveket választó ügyfelek részére a szolgáltatóváltás  egyszerűsített eljárással történik. Az új szerződéskötéssel kapcsolatos adminisztrációt, adategyeztetést a Nemzeti Közművek áramszolgáltató társasága végezte el az új ügyfelek kényelme érdekében.

Oldalak