pénz

Nem kedvez Magyarországnak a Brexit

2016 jún 29
Megosztás
Mercedes gyár Kecskemét

Nagy-Britannia uniós kilépése miatt 2018-ig 2,8 millióval kevesebb autót adhatnak el világszerte - idézi az Automotive New Europe hírportál a Bloomberg hírügynökségnek az IHS Automotive autóipari piackutató vállalat kimutatásai alapján készült beszámolóját.

Az IHS Automotive idei eladási prognózisát a Brexit-referendum előttihez képest 200 ezerrel, 89,82 millió autóra csökkentette. A 2017-es eladásokra vonatkozó előrejelzését 1,25 millióval, a 2018-asat pedig 1,38 millióval mérsékelte a piackutató.

Fiktív adásvételekkel mosták a pénzt

2016 jún 17
Megosztás
pénzmosás

Prostituáltakat futtató bűnszervezet működéséből származó bevétel eredetének eltitkolása miatt indult eljárás egy szegedi férfi ellen, az ügyészség kezdeményezte a pénzmosással gyanúsított férfi előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Lényegesen jobb árakra számítanak a meggytermelők

2016 jún 4
Megosztás
meggy

A Bács-Kiskun megyei meggytermelőknek idén eddig szerencséjük volt. Eddig többnyire a fagy és a jég is elkerülte a gyümölcsösöket. De nem csak ennek köszönhető, hogy idén a tavalyinál sokkal jobb árakra számíthatnak a gazdák - hangzott el a VII. Keceli Meggyfesztiválhoz kapcsolódó meggyszakmai konferencián pénteken Kecelen.

 

Befejeződött az Otthon mozi hangrendszerének a felújítása

2016 jún 3
Megosztás
Kecskeméti Otthon mozi

Június 1-én átadták az kecskeméti Otthon mozi felújított hangrendszerét. A felújítás pályázati úton történt, amelyre a város  5 millió 314 ezer forintot nyert az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

Életveszélyes állapotban a szemétszállítás

2016 május 30
Megosztás
seprik a szemetet

Egyelőre úgy néz ki, hogy fel kell adni az utolsó kenetet a kecskeméti hulladékszállításnak, pontosabban ennek a kötelező feladatnak az elvégzésére hivatott Városgazdasági Nonprofit Kft.-nek, mert önhibájukon kívül nagyon sok más hazai hulladék-gazdálkodási céggel együtt a csőd szélére kerültek.

Nő a kecskeméti Mercedesek utáni kereslet

2016 május 25
Megosztás
Kecskeméti Mercedesek

Több mint 180 ezer legyártott járművel húsz százalékos növekedést ért el a Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2015-ben - mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke kedden a gyárban, a Mercedes-Benz Hungária Kft.-vel, az importőrrel közösen tartott sajtótájékoztatón. 

Kecskeméten adták át az első MFB Pontot

2016 május 25
Megosztás
MFB pont átadó Kecskemét

A kecskeméti Fókusz Takarékszövetkezetben nyíló MFB Pont ünnepélyes átadásával hivatalosan is elindult az európai uniós visszatérítendő pénzügyi eszköz források közvetítésére kialakított MFB Pontok hálózata. Elsőként huszonhat Pont kezdte meg működését megyei jogú városokban illetve a fővárosban, de a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) egy hónapon belül további száz MFB Pont megnyitását tervezi. A vállalakozásokat a 44 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitellel várják - 0 százalékos hitelkamat mellett.

Oldalak