sport

Csütörtökön forgalomkorlátozás Kecskeméten

2015 aug 5
Megosztás
Tour de  Hongrie mezőnye

Augusztus 6-án, csütörtökön  Kecskemétre érkezik a Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny mezőnye. A rendezvénnyel kapcsolatban forgalomkorlátozásokra lehet számítani.

 

Augusztus 4-én, kedden Szombathelyen rajtol és hat nappal később, augusztus 9-én vasárnap Budapesten ér véget Magyarország legnagyobb kerékpárversenye, a Tour de Hongrie. A 96 fős nemzetközi mezőny a hat nap során összesen 700 kilométert tesz majd meg.

A mezőny augusztus 6-án, csütörtökön teszi meg a Balatonföldvár-Kecskemét szakaszt.

A forgalomkorlátozások helye  és ideje:

Kecskeméti kézben a vizes imázsfilm

2015 júl 11
Megosztás
készül a vizes VB imázsfilmje

Jelenleg már az utómunkái zajlanak annak a nagyszabású imázsfilmnek, amely a 2017-es vizes világbajnokság hivatalos reklámfilmje. A főszerep és az irányítás benne Kecskemét városáé.

 

A film elkészítését a Kecskeméti Televízió Kft. koordinálja, de szerepet válla benne a  Kecskemétfilm, azaz a hírös városi rajzfilmstúdió is, amely reklámfilmben jártas alvállalkozók bevonásával forgatott a múlt hét végén Paczolay Béla rendezésében, Szecsanov Martin operatőr kamerája előtt. 

Bronzérem a Nemzetközi Gyermek Játékokon

2015 júl 6
Megosztás
a kecskeméti delegáció

Hollandiában rendezték meg nemrég a 49. Nemzetközi Gyermek Játékokat, amelyen 34 ország több mint 1500 sportolója vett részt, közöttük a Kecskemét fiatal sportolóiból álló delegáció.

 

A nyolc sportágat felvonultató rendezvényen Kecskemét a leány röplabda és a fiú labdarúgás sportágban 16 sportolóval képviseltette magát.

Lázadozik a kecskeméti úszóközösség

2015 jún 23
Megosztás
zsúfolt uszoda Kínában

Csúcsosodnak az új uszoda tervezési gondjai, akárcsak a régiből, ebből is sportuszoda lett. A hobbiúszóknak kevés a lehetőség, egyre fogynak, panaszkodnak. Megoldást keres a vezetőség.

 

A régi fedett uszodában nagyon kevés volt a lehetőség a hobbiúszásra. Szinte mindig edzések fedték le az ötvenméteres medence nagy részét, a sportolni vágyó polgárok összezsúfolódva próbáltak meg úszkálni, de egyre többen inkább nem mentek, mert nem vágytak a tömegnyomorra.

Nyílt levél Kecskemét futball-társadalmának

2015 jún 7
Megosztás
KTE kezdetek

Bocsássatok meg szurkolók, hogy tönkretettelek titeket, mert a KTE elsősroban ti vagytok! Végig kell néznünk a Klubunk haláltusáját, mégsem tudtam távol maradni az utolsó fordulóktól.

 

Ott volt a helyem, helyünk. Tehetetlen szolidaritás az Ikonnal.

Műfüvessel bővült a műkerti sportcentrum

2015 jún 5
Megosztás
műfüves pálya a kecskeméti műkertváros sportcentrumban

Pénteken hivatalosan is átadták a Műkertvárosi Sport és Szabadidőközpontban létesült feles, illetve negyedes műfüves pályát. Sok munkával és segítséggel jutottak el a 15 év alatt idáig.

 

A Kecskemét 2000 Utánpótlás Futballklub megalapítását tizenhárom elkötelezett sportbarát határozta el 15 évvel ezelőtt — itt szeretnék megemlékezni a közelmúltban elhunyt Pincés István elnökségi tagunkról, aki jelentős mértékben hozzájárult a létesítmény megvalósításához — majd a szervezet kiemelten közhasznú egyesületté alakult át - mondta dr. Kisjuhász Gyula ügyvezető elnök.

Oldalak