szellem

Szeretnék a pártok az ex polgármestert

2013 okt 18
Megosztás

Merász József az egykori városvezető mára teljesen kivonult a közéletből, újságot nem olvas, tévét nem néz, a dolgokat próbálja globálisan szemlélni és persze várja az unokák érkezését.

 

A rendszerváltás második kecskeméti polgármestere, Merász József volt a vendége az Élet a régi Kecskeméten... Facebook csoport legutóbbi összejövetelének. Az 1990-94 között regnáló városvezető Bányai Endrét követte székében, aki gyors lemondásáig csupán néhány hétig töltötte be polgármesteri pozícióját.

Amikor még Király volt a kertészeti

2013 okt 11
Megosztás

Király László, a Kertészeti Főiskola volt főigazgatója örült a Mercedes érkezésének, Bulgáriából kiutasították, és bármily furcsa, de azt vallja: a mezőgazdaságból nem lehet megélni.

 

Volt egyszer egy Kertészeti Főiskola. Volt főigazgatója, dr. Király László mesélt az egykori és a jelenlegi oktatási intézmény sajátosságairól. 

Falusi család: két pálya, sok tisztesség

2013 okt 4
Megosztás

Aki még nem evett Falusi Béla süteményeiből, bánhatja. Aki pedig megcsömörlött a helyi közélettől, hogy bele sem hallgat a testületi felszólalásokba, lemarad egy unikumról, Falusi Norbertről. 

Apa és fia. Generációs cukrász, kisiparos család. Egyike azoknak, akik munkája által ez a porfészek várossá lett. Nincs bennük semmi kunszt: csak munka, tartás, hit és becsületesség. Van persze akinek ebből egy is sok és az is nehezen megy.

Peredi Katalin már nem lesz jegyző

2013 szep 29
Megosztás

A kecskeméti városháza rendszerváltás utáni történetének eddigi leghosszabb korszaka dr. Peredi Katalin címzetes jegyzőhöz kötődik. Jól működő hivatalt vezetett, fiatalított és nem is akárhogyan.

 

Olyan csapat karmestere volt, amelyben köztisztviselő ikonok, mint például Kolozsi R. Gyula, Latyák Márta vagy Bognár István is szolgált. De vajon miért szakított a hivatallal, hová lett, mit csinál és visszatér-e még köztisztviselőként a jó öreg városházára?

 

- Hogy van kedves Katalin?

- Köszönöm, nagyszerűen.

 

Új presbitérium a Kecskeméti Evangélikus Egyházközségben

2024 ápr 7
Megosztás

A Magyarországi Evangélikus Egyház tisztújítási periódusai 6 évenként változnak. Az egyházi törvények értelmében a 2018 tavaszán megválasztott testületek és tisztségviselők mandátuma ez év tavaszán lejár, tehát az egyházi élet mindegyik szintjén(gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi) aktuálissá vált a választott testületek és tisztviselők ismételt megválasztása.

Kárpátalja visszatérése, 1939 március 14-17.

2024 már 26
Megosztás

A Hunhir.hu 2023 november 15-i számában, idéztük Márai Sándor szavait, mikor a Kassa mint piros-fehér-zöld áradás című, gyönyörű gondolatokkal megfogalmazott írására utaltunk az I. Bécsi döntés 85. évfordulója kapcsán, a Felvidék 1938 novemberi visszatérésével. Ekkor a Felvidék határ menti, közel 12000 négyzetkilométernyi és mintegy 1 milliós, túlnyomórészt magyar lakosságú területe tért vissza hazánkhoz.

Két napos lett a Víz Világnapja a BÁCSVÍZ Zrt.-nél

2024 már 25
Megosztás

A BÁCSVÍZ Zrt. három évtizede, 1994 óta rendez nyílt napokat a Víz világnapja, azaz március 22-e alkalmából. Az idei, kecskeméti program iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy március 25-én is megismételték a nyílt napot a cég Mártírok úti, II. számú vízműtelepén, ahol a két napon összesen közel ezer látogatót fogadtak.  

Komolyabban kéne venni a zöld átállást

2024 feb 19
Megosztás

Európai szintű elektromosautó-vásárlásösztönző támogatást kell indítani, mert a zöld átálláshoz ez nélkülözhetetlen – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) 24. pénzügyi csúcstalálkozóján Budapesten.

Az Emberi játszmák címmel megrendezett, a geopolitika, a globális gazdasági kihívások és a mesterséges intelligencia témakörökről szóló tanácskozáson a tárcavezető beavatkozást sürgetett egy európai szintű, közös elektromosautó-vásárlást támogató program indításáról.

Ki véd meg a négykerekű mamutoktól?

2024 feb 6
Megosztás

Szabályozz! Szigoríts! Büntess! földi alaptörvényéből  még a fogcsikorgatón gyűlölködő vega szabad csapatok sem tudnak kitérni. Hiába hirdeti egyre több hívük -  még azok is, akik hajnalban titokban elnassolnak egy kis házi májast a hűtő derengő fényében, lábuknál a ház kisállataival - miszerint kevesebbet fogyasszunk, csak annyi kell, amennyire szükségünk van, fenntartható fejlődés, miegymás, meg, hogy a gépjármű nem alanyi jog, közlekedj okosan, pici villany oszt jó napot, oszd meg  a közösséggel, mert mindezek ellenére a tudat nem fogja át a cselekvőképességet.

Oldalak