törvény

Négy év börtön a viccelődő kecskeméti pilótának

2017 okt 3
Megosztás
helyszínelés

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki a kecskeméti T. János vádlottat, egykori vadászpilótát légi közlekedés veszélyeztetésének bűntettében, ezért 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 5 év légi jármű vezetésétől eltiltásra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Négy év börtön egy alvó ember kifosztásáért

2017 okt 2
Megosztás
tolvaj az állomáson

A Dabasi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban kifosztás bűntette miatt állította bíróság elé azt a férfit, aki egy vasútállomás várótermében alvó embert fosztott ki.

A bűnügy vádlottja, egy gyáli férfi 2017 augusztusában lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt állt, mozgását a lábára rögzített nyomon követő technikai eszköz ellenőrizte.

A férfi egy augusztusi estén Gyálon a vasútállomásra ment. A váróteremben meglátott egy padon alvó férfit, a bűnügy sértettjét.

Tragédiába torkollt a falunapi mulatság

2017 szep 28
Megosztás
ivásverseny

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy magyar és három román állampolgárral szemben, akik tavaly júliusban Csólyospáloson a falunapi rendezvényen a szomszéd falubeliekkel összetűzésbe keveredtek, majd az ezután hazafelé tartó sértettekre bosszúból fakaróval rátámadtak és egyiküket életveszélyesen megsebesítették.

Kirabolták Kecskeméten a Szabadság téri bioboltot

2017 szep 24
Megosztás
helyszínelés

Úgy látszik már nem csak egy dohány, vagy italszaküzlet, egy  biobolt is veszélyben lehet. Ráadásul a rablónak még az sem tűnt fel, hogy a kiszemelt Napsugár Bio ABC felett egy takarékszövetkezet fiókja van, ahol azért több pénzt tárolnak, mint egy ilyen szaküzletben.

Megmérték az áramszolgáltató korrupt alkalmazottait

2017 szep 21
Megosztás
villanyórák

Jogerősen is 6 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a vádlottat, aki pénzt fogadott el olyan fogyasztóktól, akiknél előzőleg manipulálták villanyórát. K. Ádámot gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A másodrendű vádlott B.

Tanyáról tanyára vándorolt a veszélyes hulladék

2017 szep 21
Megosztás
veszélyes hulladék gyűjtése

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt vádat emelt egy pirtói cég vezetőjével és két társával szemben, akik a cég telephelyén tárolt veszélyes hulladékot előbb egyikük, majd másikuk bekerítetlen tanyájára szállíttatták át és ott szabadon, mindenféle védelem nélkül tárolták, veszélyeztetve ezzel az élő környezetet.

Kétszáz millió forintos hűtlen kezelés egy Pest megyei takarékszövetkezetben

2017 szep 20
Megosztás
takarékszövetkezeti méhecske

A Dabasi Járási Ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat egy takarékszövetkezet két vezető tisztségviselőjével szemben, akik 12 év alatt mintegy 200 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a cselekményeikkel.

Önvédelemre hivatkozik “cicus” gyilkosa

2017 szep 12
Megosztás
prostituált gyilkos tárgyalása

Furcsa, zavaros szemléletű az a férfi, akit egy kecskeméti, kettős életű nő meggyilkolásával vádolnak  és tévékamerák keresztüzében kezdődött meg kedden a büntetőpere dr. Fodor Endre tanácsa előtt. A tárgyalás a meggyilkolt nő férje levelének a felolvasásával kezdődött, amelyben az özvegy azt kérte a bíróságtól, hogy a felesége bemocskolásának az elkerülése miatt zárt ülésen tárgyalják az ügyet, mert ő a mai napig nem hiszi el, hogy kedvese a munkája helyett prostituáltként kereste a kenyerét. Dr.

Lopott rakodógépekkel rabolnak bankokat

2017 szep 6
Megosztás
bobcat

Egyre nagyobb károkat okoznak azok a bűnöző csoportok Angliában, amelyek ellopják a teleszkópos mezőgazdasági rakodógépeket a farmokról. A legnagyobb problémát azonban az jelenti, hogy az ellopott gépeket a tolvajok bankautomaták elrablására használják fel.

Óriási kábítószer és hamis euró fogás egy érdi lakásban

2017 aug 24
Megosztás
hamis euró

A Pest Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádat hét férfival szemben, akik egy érdi lakásban kábítószert és 500-as címletű hamis eurót rejtegettek és dobtak piacra, nagy tételben.

2015 januárjában a bűnügy két vádlottja Érden kibérelt egy lakást. Az volt a céljuk, hogy a lakásban gyűjtsék össze, tárolják és innen értékesítsék azt a kábítószert és hamis 500-as címletű eurót, amit az egyik férfi szerzett be.

Oldalak