törvény

Ügyészség előtt a szűzanya szobrának rongálója

2024 már 21
Megosztás

A kunszentmiklósi nyomozók vádemelést javasolnak egy férfivel szemben, aki összesen 1,2 millió forintot meghaladó kárt okozott az egyházközségnek.

Mint arról korábbi közleményeinkben már beszámoltunk, 2023. május 19-ére virradóra, valamint 2023. december 31-én hajnalban egy ismeretlen megrongált egy vallási műalkotást: a Medjugorjei Szűzanya szobrát, amely egy dunavecsei korforgalom közepén látható.

Nem tudta alátámasztani állításait Magyar Péter

2024 már 20
Megosztás

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség korrupciós bűncselekmény feljelentése elmulasztásának bűntette miatt indult nyomozásában ma tanúként hallgatta ki dr. Magyar Pétert, aki jogi képviselőjével Bárándy Péter egykori igazságügyi miniszterrel érkezett a meghallgatásra.

A hiteles tájékoztatás érdekében az ügyészség szükségesnek tartja a közérdeklődésre számot tartó ügyben tényszerű tájékoztatás kiadását, ezért az alábbi közleményt adta ki.

1./

Jogsi nélkül, ittasan, benyugtatózva okozott balesetet

2024 már 12
Megosztás

A Kecskeméti Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és eltiltás hatálya alatti járművezetés vétsége miatt vádat egy férfival szemben, aki annak ellenére, hogy délelőtt ittas járművezetés és eltiltás hatálya alatti vezetés miatt már előállítottak a rendőrök, kora délután ittas és bódult állapotban ismét autóba ült és Kiskunmajsa közelében egy szabálytalan előzésével balesetet okozott, amelyben egyik utasa súlyos, a másik maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket szenvedett.

Fatolvajokat fogtak a kecskeméti városrendészek

2024 már 1
Megosztás

A Kecskeméti Városrendészet gépkocsizó külterületi járőrszolgálatot ellátó közterület-felügyelői az egyik elkerülőn, az úttest melletti erdős területen fatolvajokat értek tetten, fogtak el, majd adtak át a Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrének.  

Börtönőrök csempésztek mobilokat a raboknak

2024 feb 22
Megosztás

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény elkövetése miatt indítványozta két börtönőr letartóztatásának elrendelését.

A megalapozott gyanú lényege szerint egy észak-magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben körletfelügyelőként dolgozó két férfi illegális kapcsolatot tartott fenn az intézet különböző objektumaiban elhelyezett fogvatartottakkal és azok hozzátartozóival.

Elcsábította és visszaélt a tanítványa bizalmával egy tanár

2024 feb 20
Megosztás

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. február 20-án kihirdetett ítéletében helyben hagyta a Püspökladányi Járásbíróság döntését, amely a vádlottat a tizennegyedik életévét betöltött, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek. 

Hátulról csapódott az álló autóba

2024 feb 15
Megosztás

A Kecskeméti Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat egy férfival szemben, aki az egyik Kecskemétről kivezető főúton a sebességhatárt túllépve, nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően vezetett és ezért hátulról nekiütközött, egy korábbi baleset miatt, a belső forgalmi sávban álló személygépkocsinak, amelynek utasa súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett.

Őrizetben Portik fia, aki kávét öntött a bíróra

2024 jan 30
Megosztás

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki Portik Tamás fiát.

A Fővárosi Törvényszék előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt büntetőeljárást folytat az elkövető apja ellen, kedden már védőbeszédeknek kellett volna elhangozniuk.

Négy év börtönre ítélték az egykori ásványvízkirályt

2024 jan 24
Megosztás

Költségvetési csalás bűntette miatt négy év börtönre, négy év közügyektől eltiltásra ítélték szerdán a Kecskeméti Törvényszéken a hazai ásványvízpiac egykori jelentős piaci szereplő cégének kecskeméti ügyvezetőjét. E mellett még mintegy 30 vádlottat ítéltek 1-től 4 évig terjedő szabadságvesztésre, illetve felfüggesztett börtönbüntetésekre. Az ítélet nem jogerős.

Oldalak