túl az óperencián

Bajban vannak a pénztárgépre kötelezettek

2014 ápr 14
Megosztás
online pénztárgépek

Nem tartható az április 30-i határidő az online pénztárgépek bevezetésére. Az érintett vállalkozások egyesületbe tömörültek és nyílt levélben fordultak Varga Mihály szakminiszterhez.

 
Tisztelt Miniszter Úr!

Korábban már megkerestük levélben és petícióval azért, hogy segítségét kérjük a pénztárgépek bevezetésének folyamatában károsult vállalkozók helyzetének megoldásában. Azóta az érintettek összefogásával létrejött az ÉRVEK Egyesület, melynek egyik célja az egységes partnerség a helyzet megnyugtató rendezésére.

Kárpátalja visszatérése, 1939 március 14-17.

2024 már 26
Megosztás

A Hunhir.hu 2023 november 15-i számában, idéztük Márai Sándor szavait, mikor a Kassa mint piros-fehér-zöld áradás című, gyönyörű gondolatokkal megfogalmazott írására utaltunk az I. Bécsi döntés 85. évfordulója kapcsán, a Felvidék 1938 novemberi visszatérésével. Ekkor a Felvidék határ menti, közel 12000 négyzetkilométernyi és mintegy 1 milliós, túlnyomórészt magyar lakosságú területe tért vissza hazánkhoz.

Magyar bronzérem a Fagylalt Világbajnokságon

2024 jan 23
Megosztás

Tizenegy ország részvételével rendezték meg a napokban Olaszországban a Gelato World Cup-ot, azaz a Fagylalt világbajnokságot. 

Minden csapat 5 főből állt, és a versenyzőknek három napjuk volt, hogy a 10 különböző versenyszámot teljesítsék.

A magyar csapat tagjai:

- Gácsi Zoltán ( Csokoládé Akadémia ) 

- Füredi Krisztián ( Hisztéria Cukrászda ) 

- Fodor Sándor ( Habcsók Cukrászda ) 

Kecskeméti drogfutárokat kaptak el Írországban

2023 dec 5
Megosztás

Egy volt kecskeméti legendás vadászpilótát és egy másik kecskeméti férfit tartóztattak le a hétvégén az ír főváros repülőterén. Utóbbi egy gazdasági tanácsadó cég ügyvezetője volt, a korábbi ügyvezető pedig angol származású. A férfi e mellett egy tucat, tartozásokat felhalmozott  cégben vállalt szerepet.

 A ritkaságszámba menő Cessna 210-es repülőgép utasterében 58 kilogramm, mintegy nyolcmillió eurónyi értékű tiszta heroint foglaltak el.

Külföldi üzleti ajánlatok magyar vállalkozóknak

2023 dec 5
Megosztás

Egy holland kkv olyan tömítésvizsgálati rendszert fejlesztett ki, amely az élelmiszer-, ital- és gyógyszeriparban használt zacskók és tasakok lég- és folyadékzáróságának vizsgálatára használható. A rendszer növeli a hatékonyságot (megelőzi a jó termék elvesztését, a tokcsomagolók kevesebbet törnek össze, megtakarítás a személyzeti költségeken). A vállalat kizárólag fejlesztésre és mérnöki tevékenységre összpontosít, és nemzetközi hálózattal rendelkező partnert keres kereskedelmi képviseleti, forgalmazási vagy licencszerződés keretében történő együttműködésre.

Kecskeméti az egyik legkeresettebb bűnöző

2023 nov 18
Megosztás

A kecskeméti születésű Csikós Andrást, és társát, Bagaméri Tamást kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt keresi a rendőrség. 

Csikós András egy bűnszervezet tagja volt, amelyik marihuánaültetvényeket telepített Kecskemét és Kecel környéki ingatlanokon.  A 2021. áprilisi összehangolt akcióban 100 kiló kábítószert foglaltak le, ami körülbelül 250 millió forintba kerül a feketepiacon.

A hírek befészkelik magukat a tudatunkba

2023 okt 23
Megosztás

Alison Holman egy meglehetősen hétköznapi tanulmányon dolgozott a mentális egészségről az Egyesült Államokban. Aztán történt egy tragédia.

2013. április 15-én, amikor futók százai haladtak el az évente megrendezett bostoni maraton célvonala mellett, két bomba robbant fel, tíz másodperc különbséggel. Három ember halt meg aznap, köztük egy nyolcéves kisfiú. Több százan megsérültek. Tizenhat ember végtagjait vesztette el.

Mediterrán ihletből alkotni Magyarországon

2023 szep 23
Megosztás

Különböző ékszerek, táskák és kiegészítők a női divat meghatározói. Trendekre iparágak épülnek. Stickel Andrea, Magyarországról,  viszont nem állt be ebbe a sorba, önmagát kizárólag az időtlen mediterrán életérzésen keresztül fejezi ki. Nemhiába a görög szigetvilágban érdeklődnek a munkái iránt.

- Miért pont a görögök, hogyan talált rá csak az itt jellemző mediterrán stílusra?

Autómentes nap Kecskeméten

2023 szep 19
Megosztás

Az Európai Mobilitási Hét záró eseménye az Európai Autómentes Nap lesz, amelyet 2023. szeptember 22-én rendeznek meg Kecskemét főterén.

Idén, igazodva a nemzetközi témához, a „Takarékoskodj az energiával” mottó jegyében szervezik meg  programokat, de a gyerekekre is gondoltak.  

Az Európai Autómentes Napon mintegy 30 kiállító partner várja az érdeklődőket 2023. szeptember 22-én pénteken 09-18.00 óra között, az alábbi programokkal:

- energiahatékonysági konzultálás és tanácsadás

- ingyenes víztakarékossági ajándékcsomagok

Oldalak