túl az óperencián

Vége az iskolai papírgyűjtésnek

2014 május 10
Megosztás
papírgyűjtés egy magyar iskola udvarán

Ellehetetleníti a Magyarországon sok évtizedes hagyományokkal rendelkező iskolai papírgyűjtő akciókat az új hulladéktörvény: a jogszabály maradéktalan betartásával ezeket a kezdeményezéseket lehetetlen folytatni - írja a NOL.hu.

 

A szabályozás változásának következtében a vállalkozók mellett a nonprofit szereplők is végképp kiszorulhatnak az óvodai-iskolai gyűjtésből, az oktatási intézmények pedig eleshetnek ettől a számukra fontos bevételi forrástól.

Véget ért a magyar tündérmese?

2014 május 3
Megosztás

Az MSZP szerint a héten bemutatott konvergenciaprogramban a kormány is beismerte, hogy hazudott, amikor a magyar gazdaságot tündérmesének írta le - mondta Burány Sándor.

A politikus, akit az MSZP-frakció az újonnan megalakuló parlament költségvetési bizottsági elnökének javasol, a Brüsszelnek küldött konvergenciaprogramból hiányolta az erős magyar gazdaság, az erős magyar forint és az egymillió új munkahely érdekében teendő intézkedéseket. Ami viszont "vastagon" benne van, az az államadósság - szögezte le.

Aranydukátokat fogtak a határon

2014 május 2
Megosztás

Öt, csaknem százéves színarany érmét találtak egy szerb autóbuszon utazó szerb állampolgárnál a pénzügyőrök Röszkén, a több százezer forint értékű régiségeket lefoglalták, az utas ellen büntetőeljárás indult – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

A NAV az áfacsalókat szolgálja?

2014 május 2
Megosztás

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez fordult az LMP, mert a párt szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "az áfacsaló hálózatok, és nem az adófizetők érdekeit szolgálja" - közölte Schiffer András, az LMP társelnöke és Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint Vágó Gábor összesítette a "kitálaló" volt adóhatósági dolgozók vizsgálatainak eredményét, és ennek alapján - Schiffer Andrással közösen - írásbeli kérdéssel fordult Varga Mihályhoz.

Oldalak