város

Ételmérgezést kaptak a határvadászok

2017 jan 3
Megosztás
Kiskunhalasi Semmelweis Kórház

Hírzárlatot rendeltek el a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban, mert tegnap és ma több rendőrt vittek be a határról a fertőző osztályra ételmérgezés gyanújával. Egyes hírek szerint több mint húsz rendőr érintett, akik nem a halasi lakatanyában étkeztek, de ebből csak néhányuk szorult kórházi kezelésre. A kórházban rendőrök is megjelentek az eset kivizsgálása érdekében és meghallgatták az érintetteket.

Lengyel János orvosigazgató a betegekkel kapcsolatos kérdésünket elhárított,a mondván ebben az ügyben nem nyilatkozhat.

Bállal zárul a Kecskeméti Sportnap

2017 jan 2
Megosztás
sportbál Kecskemét

Ismét a szórakozás és ünneplés napja lesz 2017. január 21-e, a Kecskeméti Sportnap. Ebben kulcsszerepet játszott az, hogy a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége mellett KMJV Közgyűlése Városstratégiai és Pénzügyi Bizottsága Sportmunkacsoportja is fontosnak tartotta a Sportnap üzenetét a város sporttársadalma felé. Az összefogás, egymás megünneplése, a „sportszerű” kikapcsolódás és ráadásul mindez rendkívül színvonalas formában, fontos szerepet kell, hogy betöltsön a város sportéletében. 

Karácsonyi szalmonellafertőzés Baján

2016 dec 29
Megosztás
aranygaluska

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal eddigi vizsgálata szerint húszan betegedtek meg december 23-án hányásos, hasmenéses, lázas tünetekkel Baján. Az érintettek - akik közül nyolc főt a a Bajai Szent Rókus Kórház Sürgősségi Osztályán ételmérgezés gyanújával ápoltak karácsonykor - mindnyájan a Bajai Bányai Júlia Szakképző Iskola éttermében étkeztek előző nap.

Csúszósak, veszélyesek lettek az utak

2016 dec 24
Megosztás
figyelemfelhívás

Eső, ónos eső, fagyott eső, havas eső miatt lefagyott útburkolatokra, csúszós útszakaszokra kell számítaniuk a közlekedőknek!

A csúszóssá vált útszakaszok miatt 2016. december 23-án az esti órákban több baleset is történt útjainkon. A megváltozott útviszonyoknak megfelelő közlekedés fokozott figyelmet igényel a járművezetőktől. 

Rabok műsoroznak és ajándékoznak az SOS Gyeremekfaluban

2016 dec 20
Megosztás
SOS gyerekfalu

Felnőtt elítéltek adnak karácsonyi műsort a kecskeméti SOS Gyermekfalu lakóinak. A fogvatartottak fizetésük egy részét is felajánlották a fiatalok támogatására.

Kovács Gyula büntetés-végrehajtási alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokhelyettese az MTI-nek elmondta: a karácsonyi műsorban kizárólag felnőtt fogvatartottak szerepelnek. A férfiak egy pedagógus végzettségű reintegrációs tiszt segítségével az alkalomhoz illő verseket tanultak, valamint prózarészleteket és dalokat választottak. 

Kecskemét decemberi közgyűlésének legfontosabb döntései

2016 dec 15
Megosztás
kecskeméti közgyűlés

Országosan díjazott kecskemétieket köszöntött a közgyűlés mai ülésén a napirendi pontok tárgyalása előtt: Bíró Attila, a Knorr-Bremse Kft. ügyvezetője, vezérigazgatója a közelmúltban Magyar Gazdaságért Díjat kapott, Alföldyné Dobozi Eszter költő, a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója Illyés Gyula-díjat vett át, Tormási Attila, a Tormási Autóház Kft. tulajdonos ügyvezetője „2016. Év Vállalkozója” lett, Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft.

Jogok, emberek, határok Kecskemét közterületein

2016 dec 9
Megosztás
hajléktalanok Kecskeméten

Sokan élnek bejelentéssel, panasszal az önkormányzat felé, amikor megbotránkoznak néhány ittas, hajléktalannak tűnő kis csoport viselkedésén. A tapasztalat az, hogy lényegében akár a Malom Központ előtti padsoron, vagy a Centrum Áruház mögött, vagy a piaccsarnok bejárata előtt randalíroznak, szemetelnek, vagy épp a szükségüket végzik ugyanazokról a személyekről van szó. Lehet-e ez ellen tenni, milyen lehetőség van arra, hogy ne sértsék tovább az emberek jó ízlését, hangulatát, a lakóhelyünk környezetéről nem is beszélve.

Decemberi vadaskerti hívogató

2016 dec 7
Megosztás
látványetetés a kecskeméti vadaskertben

A Kecskeméti Vadaskert december 9-éig meghosszabbítja az általános iskolások ingyenes vadaskerti látogatásának lehetőségét.

Érdemes megtekinteni az Állatkertet és Lakóit télen is! A friss időben, séta közben a fűtött oktatóterem melegedést  nyújt Mindenki számára!

Hétvégi programajánló:

2016. december 10-én, szombaton 10.30-tól és 13.30-tól látványetetések és madárbemutatók várják az érkező Látogatókat, 

miközben a gyermekek a  Mikulás küldötte apró csemegékből részesülnek! 

Oldalak