A Cifrapalota tervezője

Esemény dátuma: 
szerda, 2014, május 7 - 16:00
Esemény helyszíne: 
Kecskemét, Cifrapalota

Márkus Géza, a Cifrapalota tervezője címmel kezdődik emlékező rendezvény Márkus Gézára. Szakmai előadást ifj. Gyergyádesz László művészettörténész tart.

A zsidók a tizenkilencedik század vége felé kezdtek közvetlen hatást gyakorolni az építészetre, amikor több zsidó hallgató nyert felvételt a budapesti Műegyetem építészeti karára és helyezkedett el nagy tervezőirodáknál.1900-ra a műegyetemi hallgatók között 44,46 százaléka emelkedett a zsidók aránya!” (Klein Rudolf) Kecskemét sem volt-e téren kivétel, hiszen a századelőn több magyar zsidó építész is jelentős szerepet kapott Magyarország legszebbjének választott főtere és környékének megformálásában, kialakításában. Közéjük tartozott Márkus Géza (1872–1912) is, aki éppen Kecskeméten alkotta meg a főművét, a Cifrapalotát (hamarosan tanulmány jelenik meg róla a Magyar Iparművészet c. folyóiratban). Márkus autodidaktaként lett kiemelkedő építész. A századforduló idején önálló irodát is nyitott, közös munkái, tervei voltak mindenekelőtt Spiegel Figyessel (pl. Kolozsvár, Nyári Színház, 1908–1910), illetveKomor Marcellel és Jakab Dezsővel (pl. Népopera, mai nevén Erkel Színház, 1911), de együtt dolgozott a szobrászok közül Telcs Edével, Kallós Edével is. Mindemellett újságírói munkássága is jelentős, munkatársa volt többek között a Művészetnek, a Magyar Hírlapnak és a Színháznak. Készített könyvillusztrációkat (pl. Erdős Renée: Versek, 1902), sőt szcenikusként is dolgozott 1903–1904 között a Budapesti Népszínház számára. Az előadás ezt az összetett, csapongó, dinamikus, a szecesszióhoz méltó Gesamtkunstwerk-egyéniséget és annak sokoldalú munkásságát igyekszik sok-sok kép kíséretében bemutatni.