Móra találkozó

Esemény dátuma: 
szombat, 2014, május 17 - 10:00
Esemény helyszíne: 
Kiskunfélegyháza, Művelődési központ

Móra-találkozót rendeznek május 17-én a Móra-emlékévek alkalmából Kiskunfélegyházán.

Az ünnepi program 10 órakor a vendégek fogadásával kezdődik a művelődési központban. A vendégeket Fekete Beatrix, az intézmény vezető-helyettese köszönti. Ünnepi beszédet mond Kapus Krisztián polgármester. Közreműködnek a Móra Ferenc Gimnázium tanulói. Hálaadó misét tartanak 11.30 órától a Móra-családért a Sarlós Boldogasszony templomban. Az egyházi szertartást dr. Bábel Balázs Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye érseke celebrálja. A misén közreműködnek a Constantinum Intézmény Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola nevelői és tanulói. Móra portrékból nyílik kiállítás 15 órakor a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A tárlatot Rosta Ferenc, a Móra Ferenc Gimnázium igazgatója nyitja meg. „Akik a mórai talentumból örököltek” című könyvet Kapus Béláné, a Móra Emlékbizottság elnöke és dr. Luchmann Zsuzsanna irodalomtörténész mutatja be. A rendezvény befejezéseként adják át a Móra-emlékplaketteket és okleveleket.
A programot a Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Móra Ferenc Emlékbizottság, a Constantinum Intézmény, a Móra Ferenc Gimnázium, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ, a Sarlós Boldogasszony templom rendezi.