20 éves a Schwarzwald-Baar Bács-Kiskun közti együttműködés

2016 jún 4
Megosztás
közös fotó

1996. május 24-én, azaz 20 évvel és 10 nappal ezelőtt írta alá együttműködési megállapodását Bács-Kiskun megye és a németországi Schwarzwald-Baar Járás. A 20 éves jubileum megünneplése és a kapcsolat megerősítése céljából Sven Hinterseh vezetésével Magyarországra látogatott a német testvérmegye delegációja. A programok Budapesten, városnézéssel kezdődtek, majd csütörtökön Kecskeméten folytatódtak. Ezen a napon ellátogattak a Kecskeméti Főiskola GAMF karára, ahol kölcsönösen bemutatták intézményeiket egymásnak. A Kecskeméti és a Furtwangeni Főiskola közötti kapcsolat már több mint 10 éves múltra tekint vissza. Az Európai Unió ösztöndíjprogramja keretében a diákoknak évről-évre lehetőségük nyílik külföldön tanulmányokat folytatni. Kecskemét főbb nevezetességeinek megtekintése után a delegáció egy része megbeszélést folytatott a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjével, Dr. Farkasinszki Lóránttal, aki beszámolt szervezetük feladatairól, gyakorlati működéséről. A nap a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál zárult, akik ugyancsak régi kapcsolatot ápolnak a német megyével.

Pénteken Hajósra látogatott a külföldi delegáció és magyar vendéglátóik, ahol színvonalas ünnepi műsorral emlékeztek meg kapcsolatuk két évtizedes fennállásáról. A rendezvényt Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg. Ünnepi beszédében rövid áttekintést adott az elmúlt 20 év főbb, emlékezetes mérföldköveiről. „A hivatalos együttműködések kereteit mindig az önkormányzatok adják meg, de csak azok a kapcsolatok maradnak életképesek, ahol emberi, érzelmi szálak, barátságok is szövődnek. Az így kialakult kötődések erősítik a szolidaritást és az idegen kultúrák elfogadását.” - mondta a megyei elnök és hozzátette, hogy a mai napig ez a megye legaktívabb testvérkapcsolata. Sven Hinterseh, Schwarzwald-Baar Járás vezetője egészen az 1960-as évekig vezette vissza a két nép közös történelmi múltját, s hangsúlyozta: a 20 éve lefektetett közös célokat a jövőben is követendőnek tartja, s minden erejével a kapcsolat további elmélyítésére fog törekedni. Úgy gondolja, hogy a barátságot soha nem szabad természetesnek venni, hanem mindig tenni kell érte. Az, hogy a két megye közötti együttműködés a nagy távolság ellenére is gyümölcsöző, annak köszönhető, hogy sok munkával az évek során mélyen meggyökereződött. Az ünnepségen szólt még Karl Heim, Schwarzwald-Baar Járás korábbi elnöke, valamint Dr. Balogh László és Bányai Gábor volt Bács-Kiskun megyei elnökök is. Ezt követően a két megye vezetője szándéknyilatkozatot írt alá, mellyel kölcsönösen elismerték, hogy elődeik munkájának szellemiségét követve a jövőben is támogatni fogják az együttműködést. 

Az ünnepség után a baráti társaság megtekintett egy hamisítatlan hajósi borpincét, majd a Kovács család borházában borkóstolón vett részt. A jubileumi megemlékezés és találkozó Lajosmizsén, a Tanyacsárdában végződött hangulatos, magyaros vacsora keretében.