Ágakkal, avarral fedte be a megölt lányt

2017 nov 7
Megosztás
vivien

A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki több késszúrással megölt, majd egy erdőben ágak, avar alá rejtett egy fiatal kakucsi lányt.

A bűnügy vádlottja, egy fiatal férfi és az ügy sértettje, egy szintén fiatal lány korábban a Pest megyei Kakucson éltek, általános iskolás koruk óta ismerték egymást.

2016 februárjában több üzenetet váltottak közösségi oldalon, a vádlott többször szállította haza a lányt Budapestről.

2016. március 4-én a sértett a barátaival egy, a Népligetnél található klubban szórakozott. Már hajnalodott, amikor sms-t küldött a vádlottnak és találkozót beszéltek meg. A férfi gépkocsival elment a Népligethez, ahol a lány beült a vádlott mellé és Kakucs felé indultak.

A férfi addigra már a gépkocsiba bekészített egy vadásztőrt.

A vádlott a falu közeli erdős részen megállította a járművet, elővette a vadásztőrt és azzal többször megszúrta a lányt, aki a szúrások következtében perceken belül életét vesztette. A férfi a sértett holttestét az erdőbe vonszolta, ott a lány kabátjával, ágakkal, avarral letakarta. A vádlott a sértett táskáját az erdőben elrejtette, majd hazament. A kést otthon a kéménybe dugta.

A fiatal lányt eltűntként keresték. A Dabasi Rendőrkapitányság és a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság nyomozói bravúros munkával három napon belül azonosították és elfogták a vádlottat, aki azóta előzetes letartóztatásban van.

A nyomozás befejezését követően a Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja a férfit.

 
Legolvasottabb: 
Hírös city slider ajánló: 
Nem