Ajándék zenei élmény a JAZZFŐVÁROSBA

2016 aug 5
Megosztás
termostar

A nyár utolsó hónapjába lépve, augusztus első hetében – még a „tevékeny” ősz előtt – tartalmas feltöltődésre, kikapcsolódásra hívta fel Közös képviselői figyelmét a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.

JAZZFŐVÁROS Kecskemét, augusztus 4-étől 7-éig, mely Európa legnagyobb szabadtéri klasszikus jazzfesztiválja,  Louis Armstrong születésnapjához kapcsolódva.

A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. és legfontosabb partnerei, a Közös képviselők

között kisorsolt szerencsés nyertesével sem szeretett volna ebből az egyedi élményből kimaradni.

Ezért – az egyedülálló kecskeméti zenei rendezvény egyik támogatójaként – a TERMOSTAR Kft. augusztus 2-án, 12.00 órakor Közös képviselői között, elektronikus sorsolással kiválasztott egy szerencsés nyertest Szabóné Aradi Júlia személyében, aki 2 főre, 4 napra szóló belépőt nyert a JAZZFŐVÁROS programjaira.

A szerencsés Közös képviselő nyereményét augusztus 4-én, csütörtökön 17. 00 órakor vette át a TERMOSTAR Kft. központi telephelyén (Kecskemét, Akadémia krt.4.).