Augusztusban újra Magyar Törzsi Gyűlés

2014 jún 26
Megosztás
Kurultaj

Harci bemutatók, lovas versenyek és íjász programok is várják az érdeklődőket augusztus 8. és 10. között Bugacon, a Kurultáj Magyar Törzsi Gyűlés ünnepén.

A Magyar-Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség meghívására mintegy 120 csapat érkezik Bugacra, köztük Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is. A Kurultáj Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye, egy hatalmas színes forgatag, amelyen a hun-türk tudatú népek képviselői ízelítőt adnak saját kultúrájukból, valamint bemutatkoznak a Kárpát-medence hagyományőrző egyesületei, közösségei és alapítványai - mondta el Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke csütörtökön az MTI-nek.
A háromnapos eseményen csaknem 30 nemzet képviselői - ujgur, azeri, avar, baskír, kazakisztáni madjar, kirgiz, kumik, mongol, nogaj, türkmén, bolgár, balkár, burját, csuvas, gagauz, kabard, karacsáj, karakalpak, kazak, üzbég, üzbegisztáni madzsar, tatár, török, tuvai, jakut, magyar - vesznek részt.
Az Ősök Sátra nevezetű antropológiai és régészeti kiállítást - több múzeum együttműködésével - két óriásjurtában rendezik be: az egyik sátorban a magyar és az avar, a másikban a szkíta (szarmata) világot bemutató tárlat látható. A több mint 20 méter átmérőjű Atilla-sátorban a hun korszak elevenedik meg, az érdeklődők itt megtekinthetik A hunok bejövetele című félkörképet is.
 A programok között avar és magyar páncélos lovasok felvonulása, korabeli bronzöntési technológiák bemutatása, népzene és néptánc mellett páncélos-gyalogosok párbajversenye, lovas harci bemutatók és ismeretterjesztő előadások is szerepelnek. A magyar ősvallás felelevenítői több száz táltosdobos kíséretében megszólaltatják a világ legnagyobb sámándobját.
A Turán Szövetség nevezési díj nélküli lovas gyorsasági, lovas birkózás és köböre versenyeket, valamint egyedülálló íjász akadályversenyt hirdet. Lezsák Sándor emlékeztetett arra, hogy az íjász távlövés világrekordját a Kurultájon állította fel Mónus József hajdúnánási íjász 2012-ben.
Mint elmondta, az elmúlt években szinte tömegmozgalommá erősödött a magyar őskultúra iránti érdeklődés és ennek egy sajátos formája ez a rendezvény, ahol a hagyományőrzők bemutatkozhatnak és megismerkedhetnek egymással. A nagykövetségek visszajelzései szerint egyedülálló a magyar törzsi gyűlés újraélesztése, amely megjelenik a rokontudatban, de a keleti nyitás politikájában is.
Az első Kurultájt 2007-ben Kazahsztánban tartották meg, aztán 2008-ban a Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán, majd 2010-ben és 2012-ben Bugacon rendezték a találkozót.

MTI