Az idén öt Ferrari került már forgalomba

2014 május 7
Megosztás
Ferrari

Erősen nőtt az idén a használt gépjárművek behozatala a magánimportot sújtó új illetéktörvény dacára. Érkeznek a luxusautók is rendesen az országba. A Porsche vezeti a nagyvasak listáját.

Az idős kocsik behozatalának legfeljebb a szigorúbb szabályozás vagy az újautó-piac fellendülése szabhatna gátat - hívja fel a figyelmet a Das Weltauto az MTI-hez eljuttatott elemzésében.

Az idén az első negyedév során 20 735 használt kocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 49,6 százalékkal többet, mint 2013 hasonló időszakában - ismertetik az adatokat, hozzátéve: ráadásul az importált gépjárművek csaknem 60 százaléka tíz évnél idősebb volt, és mindössze minden ötödik öt évnél fiatalabb.
A külföldről behozott használt járművekre 2014. január 1-je óta alkalmazott vagyonszerzési illeték a várakozásokkal ellentétben nem szabott gátat az autók beáramlásának és a hazai gépjárműpark további öregedésének, továbbra is érkeznek az országba a bizonytalan előéletű, rossz állapotú, idős autók - emelte ki Frank György, a Das WeltAuto megbízott márkaigazgatója, akit a közlemény idéz.
A szakember szerint az idős kocsik importjának a szabályozás további szigorítása szabhatna gátat. Javítana  helyzeten az újautó-piac fellendülése is, azonban a megfelelő finanszírozási lehetőségek és a hitelfelvételi hajlam hiánya miatt a kereskedők abban még nem számítanak áttörésre - jelezte.  
A forgalomba helyezési adatok szerint az idén behozott használt gépkocsik között a Volkswagen volt a legnépszerűbb (2978 autó), valamit a Ford (2187) és a BMW (2164). Sokan hoznak a határon túlról magasabb besorolású autókat, az Audi (1607) és a Mercedes (1462) is az első hat között szerepelt a listán. Luxusautók is érkeztek használtan: 38 Porschét, 5 Ferrarit, és egy-egy Aston Martint és Maseratit helyeztek forgalomba az első három hónapban Magyarországon.
A DasWeltauto a Volkswagen csoport márkáinak importőre, a Porsche Hungaria önálló márkájaként működik Magyarországon. Jelenleg 34 értékesítőhelyből álló hálózattal rendelkezik.

Az Opel a listavezető

Az idén áprilisban Magyarországon a személygépkocsik eladása 20 százalékkal, a kishaszonjárműveké 68 százalékkal nőtt tavaly áprilishoz képest - közölte a JATO Dynamics hétfőn az MTI-vel.

A céges, illetve magán eladások aránya számottevően nem változott, az áprilisi forgalomba helyezések háromnegyede céges, egynegyede magáncélú volt.
Az autóipari információ szolgáltató cég közlése szerint idén áprilisban összesen 5568 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 928 darabbal, 20 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban. A személyautó eladások között az Opel volt a listavezető áprilisban 728-as darabszámmal, a második helyen a Skoda áll 634 darabbal, melyet a Ford követ (576 darab).
A kishaszonjárművek piaca még nagyobb arányban nőtt idén áprilisban. A JATO adatai szerint a 3,5 tonna összsúlyt meg nem haladó kishaszonjárművekből 1240 darabot adtak el, 502 darabbal többet, mint 2013 áprilisában, ez egy év alatt mintegy 68 százalékos növekedésnek felel meg, a legsikeresebb modell a Fiat Ducato volt.  
A kimutatásból kiderül, hogy áprilisban a legkelendőbb autómárka (személyautó és haszonjármű) a Ford volt, amely 812-es darabszámmal az eladások 11,6 százalékát tette ki. Második a toplistán az Opel, harmadik a Skoda, majd a Volkswagen és a Suzuki következik.
Az év első négy hónapjának összesített (személyautó és haszonjármű) adatait tekintve Fordból 2984 darabot értékesítettek, melyet szorosan követ az Opel 2927 darabbal, a dobogó harmadik fokán a Volkswagen áll 2461 darabos eladással.
Az egyes modellek közül áprilisban a Skoda Octaviából kelt el a legtöbb (340 darab, mely 6,1 százalékos piaci részesedést jelent), ezt követi a Ford Focus 230 darabbal, majd az Opel Astra (205 darab) - áll az összefoglalóban.