Babinyecz Ferenc utolsó interjúja

2016 dec 1
Megosztás

December 1-én kísérték utolsó útjára Babinyecz Ferencet, ez volt az utolsó interjúja, amit a Hírösvénynek adott.

Egy bíró számára a tények mindenkitől függetlenek - vallja Babinyecz Ferenc nyugalmazott törvényszéki bíró, aki megrögzött függetlenségével maga is fogalommá vált ebben a szakmában.

Rögös szakmai utat járt be, de nem bánt meg semmit sem, főleg azért, mert azt csinálhatta, amire mindig is törekedett: a lehető legigazságosabb ítéletek hozni. Talán nemhibába, egykori elítéltjei a mai napig  előre köszönnek neki az utcán.

- Mikor vette fel először a bírói reverendát?

- 1966 augusztusában a Kecskeméti Járásbíróságon, ugyanis akkor is épp így hívták. A képzési rendnek megfelelően fél évig voltam gyakornok, majd leállamvizsgáztam, aztán két évig fogalmazó lettem, szakvizsgáztam és azt követően neveztek ki bírónak. Hozzá kell tennem, hogy akkoriban ez a hivatás nem volt népszerű és anyagilag megbecsült.

- Miért a büntetőszakágat választotta?

- Ez már egy későbbi döntés volt, mert még a szakdolgozatomat is polgári jogból írtam. A fogalmazói évek alatt szerettem bele visszavonhatatlanul a büntetőjogba, ahol végül a közlekedésnél kötöttem ki, amely akkor egy modern, folyamatosan fejlődő területnek számított, akárcsak ma az informatika.

- Ez a szerelem azért elég hosszú időre megszakadt és egy másfél évtizedes ítélkezési szünet következet be önnél, mi volt ennek az oka?

- Válaszút elé kerültem egy ügy miatt, pedig a történet elsőre nem tűnt komplikáltnak. A tényállás szerint egy nyergesvontató a fékezéskor bebicskázott, amelynek nekiütközött egy vele szemben közlekedő Volga, amelyben két magas rangú rendőrtiszt ült, akik az ütközéstől az életüket vesztették. A sofőr elismerte a bűnösségét, a szakértő pedig - azóta fogadom fenntartásokkal a szakértői véleményeket - kimondta, hogy a teherautónak nem volt műszaki problémája. Ennek tükrében nyugodt lelkiismerettel letöltendő börtönbüntetésre ítéltem a vontató sofőrjét. Már megvolt a jogerős döntés, amikor egy neves közlekedési szakértővel értekeztem és megmutattam neki a baleset helyszíni fotóit, mert a fotódokumentáció nagysága és alapossága akkoriban még elég  példa nélküli volt, olyan alapos munkát végeztek a rendőrök. A szakértő a képek alapján azonnal kijelentette, majd részletesen elmagyarázta, hogy a vontatónak fékhibája volt, az okozta az oldalra való kitörését. Azonnal jeleztem ezt a feletteseimnek és kértem, hogy nyújtsunk be törvényességi óvást, de erre senki sem volt kapható. Sajnos, az érveimre nem szakmai válaszokat kaptam, mondván: ennek az ügynek túl mélyek a társadalmi összefüggései. Ekkor megcsömörlöttem, bántott a lelkiismeret, ezért nem volt mit tennem, a belső parancs azt diktálta, hogy nem maradhatok tovább a bíróságon.

- Gondolom a szakmai fejlődésének jót tette ez a Canossa-járás, ennek ellenére amikor nyugdíjba ment az ügyészségen képletesen pezsgőt bontottak, annyira örültek, hogy megszabadultak öntől.   

- Ez nekem csak hízelgő. Azért lettem bíró, hogy a lehető legigazságosabb döntéseket próbáljam meghozni, nem pedig azért, hogy mások prekoncepcióit, elméleteit határozatokba foglaljam. Tudom, ma nagyon sokan elfeledkeznek az esküjükről, de én igyekeztem mindig és mindenkor ennek eleget tenni. Igyekeztem a jogképzésen túl még mélyebbre ásni annak érdekében, hogy a lehető legpontosabb fel tudjam állítani a tényállást, mert csak ezt követően lehet arról értekezni, hogy mi az igaz, mi a hamis és melyik mitől az. Ez ennek a mesterségnek a lényege, ha ugyanis ebből engedek, akkor  azt a bírói becsületemből teszem meg.

- Mi a tény ön szerint?

- Az ami tőlem és másoktól függetlenül is bizonyított.

- Úgy veszem észre, hogy erre az elmélyülésre mostanság kevesebb lehetőségük van a bíróknak, mert egyre több az ügy, ráadásul egyre terjengősebbek és bonyolultabbak, szóval belekerültek a darálóba, amely a fásultság felé viszi őket.

- Igen, lehet ezt ilyenekkel, meg a képzés hiányosságaival is magyarázni, de ez akkor sem fedi a valóságot. Elsősorban belső igény kell hozzá, meg persze kevesebb egó, azzal ugyanis, hogy valakinek meg lett a papírja arról, miszerint ő mostantól bíró, még nem jelenti azt, hogy azzá is vált és nem kell tovább alázattal tanulnia a szakmát.

- Azért Önnek, illetve annak az Ön által fémjelzett másodfokú tanácsnak akadt néhány nagy port kavaró döntése, amely, hogy úgy mondjam, nem a büntetésre éhes közvélemény kielégülését szolgálta. Önt sohasem rázták meg a tragikus esetek?

- Dehogynem, de ezen idővel túl kellett lépnem és nekem nem az a dolgom, hogy az ügyészséget, vagy a társadalom bizonyos rétegeinek a kielégülését szolgáljam büntetési szempontból. Vannak ugyanis alapvető kritériumok egy ítélet meghozatalakor. Az egyik: a bíróság hozott anyagból dolgozik és nem tud már mit kezdeni az eljárás során elkövetett hibákkal és hiányosságokkal. A másik: nagyon fontos dolog ezen a területen, hogy egy szabályszegés nem lehet oka egy végkifejletnek. Néhány példával illusztrálva: az, hogy valaki megiszik egy pohárka alkoholt, majd sötétben féktávolságon belül elélépnek még nem egy klasszikus részegen történő gázolás, még ha a közvélemény annak is tartja. Aztán a zebrán is el lehet ütni valakit úgy, hogy nem gyalogosan kelt át, hanem egy kerékpárral az utolsó pillanatban vágódott az autós elé. Sajnos, nem egyszer ezekről a részletekről a közvélemény vajmi keveset tud, sok a tévhit, de ez részint a bíróságok elégtelen kommunikációjából vezethető le. 

- Mit üzen a fiataloknak, az Ön után tartó bírói generációnak?

- Szurkolok nekik. Igaz én nem járok be a bíróságra, mert nem akarom, hogy azt érezzék, nehézkedni, vagy fontoskodni akarok a tanácsaimmal, azt viszont tudom, hogy sok, jó képességű nagy egyéniség van a Kecskeméti Törvényszéken. Sajnálom, hogy a múltunk az nincs megörökítve, nincs egy album, amelyben azok a nagy tudású bírák szerepelnének, akikre még ma is felnézhetnénk, és sajnálom azt is, hogy nincs már közöttünk élő kapcsolat és kommunikáció. Végül is egyet tudok most is és holnap is mondani: amikor felveszik a reverendát és fellépnek a pulpitusra, akkor felejtsenek el minden érzelmet és szubjektív tényezőt, ott csakis a tényekre koncentráljanak, legyenek bírók. Ha így tesznek, akkor nemhiába tanultak és az idő visszaigazolja majd, hogy megérte ezt a páratlan hivatást választani.

 

Címke: