Bábozással neveli a gyermekeket

2014 nov 15
Megosztás
Soponyai Rita

A kecskeméti Bocskai utcai óvoda egyik pedagógusa, Soponyai Rita kapta a napokban a Magyar Bábjátékosok Egyesülete által alapított Mészáros Vincéné-díjat. A nagy bábelődök nyomában járva.

A Magyar Bábjátékos Egyesület által 2004-ben alapított Mészáros Vincéné-díjat olyanok kaphatják, olyanoknak adnak, akik sokat tesznek azért, hogy a bábjátszás jelen legyen a pedagógiában.

A korábbi díjazottak között szerepel: Kemény Henrik, Báron László, valamint Szentirmay László, aki jelenleg a Bábjátékos Egyesület elnöke. 

A díjról

A díjat a Mészáros Balázs és a Magyar Bábjátékos Egyesület (továbbiakban MBE) Dr. Mészáros Vincéné, a Rózsák terei óvónőképző egykori tanára, a bábjáték óvodai meghonosításának úttörője életművének adózva hozta létre 2004-ben.

A „Mészáros Vincéné díj” a magyar nyelven folyó pedagógiai bábjátszás terén és a MBE céljai érdekében az átlagost meghaladó szellemi és gyakorlati eredményeket felmutató, maradandó értékeket teremtő, tanítványai és kollégái körében kitartó, önzetlen munkát végző személyek elismerésére szolgál.

A díj alapítását kettős cél vezette. Egyrészt hihetetlenül gazdag életműve előtt tisztelegve emléket állítani Zsóka Néninek, másrészt a megbecsülés ismétlődő kifejezésre juttatása azok iránt, akik akár kollégaként, akár kései tanítványként osztoztak/osztoznak vele a nemes célokért folytatott küzdelmekben, akikben a tőle ránk maradt gazdag örökség megőrzőit, gyarapítóit, munkásságának avatott folytatóit tisztelhetjük.

A Mészáros Vincéné díj – 2013 évtől -  195 x 145 mm méretű, nemes hollóházi porcelán plakett, (melynek grafikája Siklósi Eszter egyedi, rekesz-zománc műve rajzolatán alapszik), valamint az adományozás tényét tartalmazó oklevél.