Bács-megyei pályázatok: Lakitelek a nagy vesztes

2017 május 3
Megosztás
Rideg László a Bács-megyei közgyűlés elnöke

A 2014-2020-as programozási időszakban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) rendelkezésre álló forrás Bács-Kiskun megyében mintegy 63 milliárd forint. 2016-ban összesen 197 megyei pályázat került a TOP keretein belül benyújtásra, melyből a most kihirdetett eredmények alapján 127 támogatást nyert. A benyújtott kérelmek összege 30 milliárd forint, melyből 16 milliárd most már biztosan megyénkben hasznosul. 

A nyertes pályázatokról tartott sajtótájékoztatót ma délelőtt Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke a Megyeházán. 

- A mai nappal igen fontos mérföldkőhöz érkeztek a beadott TOP-os pályázatok, hiszen a több éves, komoly előkészítő munkát követően elindulhatnak a várva várt fejlesztések – mondta a megyei elnök. Hozzátette: Az előmunkálatok már jó pár éve elkezdődtek a települési önkormányzatok és a helyi vállalkozások igényeinek alapos feltérképezésével és összegyűjtésével. A többszöri egyeztetés, rangsorolás után a pályázatok megyei elképzelésekkel való összehangolását végeztük. Országos viszonylatban is egyedülálló a Megyei Önkormányzat koordinációjával létrejött együttműködési, támogatói rendszer, mely segítséget nyújtott a települési önkormányzatoknak a pályázatok elkészítésében. A Megyei Önkormányzat és két, nonprofit cégének 30 szakembere a pályázatok megvalósításban is szerves részt vállal majd az elkövetkező hónapokban, években. 

A sajtótájékoztatón részt vett Font Sándor, fejlesztési biztos is, aki elmondta: ezzel a pályázattal egy teljesen új konstrukciót vezetett be a Kormány, hiszen ezúttal nem egy központilag kiírt programhoz kellett az egyéni igényeket alakítani, hanem a helyi elképzeléseket alapul véve születettek meg a kiírások. 

- Ez egy rendkívül rugalmas és előnyös rendszer, hiszen így reményeink szerint mindenki azt tudja megvalósítani, amire a leginkább szüksége van  – hangsúlyozta a megyei fejlesztési biztos. 

Bányai Gábor, Dr. Salacz László, Zsigó Róbert megyei országgyűlési képviselők és Lezsák Sándor képviseletében Lenkei Róbert, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja is megtisztelte jelenlétével a tájékoztatót. A megyei politikusok egybehangzóan köszönetüket fejezték ki azért a példaértékű együttműködésért, mely a Megyei Önkormányzat és nonprofit cégei, valamint a települési önkormányzatok között létrejött és gyümölcsözően működött. Ennek köszönhetően várhatóan minden település olyan érdemi fejlesztéseket tud majd végrehajtani, mely gazdasági, infrastrukturális és idegenforgalmi tekintetben is a legelőnyösebb számára. Végezetül az országgyűlési képviselők beszámoltak a választási kerületükben várható fejlesztésekről.

A még függőben lévő TOP-os pályázatok elbírálása várhatóan néhány héten belül megtörténik. 

A pályázatok nagy vesztesének Lakitelek tűnik, pedig Lezsák Sándor választókerületi elnöknek van ráhatása a pályázatokra, igaz, pártjának, a Nemzeti Fórumnak a jelöltjei csúnya vereséget szenvedtek helyben a lokálpatriótáktól. A pályázatokkal kapcsolatban Zobokiné Kiss Anita polgármester az alábbi nyilatkozatot tette fel a település honlapjára.

Lezsák Sándornak elfogyott az ereje?

Minap még arról adtunk tájékoztatást a Közmeghallgatáson, hogy rövidesen kerékpárút épülhet Lakitelek és Kerekdomb között. Jó okunk volt rá, hiszen a Megyei Önkormányzat és Kft-jük koordinálta a pályázatot.

Tudomásunk szerint azért került megyei szintre a TOP pályázatok előkészítése és a megyei szintű fejlesztések összehangolása, mert kifejezetten figyelembe vették a települések beruházási igényeit. Erről a polgármesterektől folyamatosan, szinte két éven át tartó egyeztetésen szereztek információt.

Ma robbant a hír!

Lakitelek pályázata nem nyert!!!!!!!! Lakitelek 240 millió forinttól esett el!!!!

Köztudott hogy óriási befolyása van a pályázatok elbírálásában a választókerület elnökének Lezsák Sándornak.

Úgy tűnik, hogy befolyása gyengül, hiszen lakiteleki lakosként, Lakitelek országgyűlési képviselőjeként annyit sem tudott elérni, hogy az oly régóta várt kerékpárút pályázat nyerni tudjon.

Vagy nem is akarta??

Esetleg befolyását a népfőiskolán épülő footgolf pálya, szálloda és fedett lovarda építése teljesen kimeríti?

Vagy befolyását arra használta, hogy a pályázat ne nyerjen és ezzel Lakitelek önkormányzatát tönkretegye, hiszen a szinte egy évvel ezelőtti időközi választáson, az általa támogatott jelöltek egytől-egyig elbuktak.

Így akarja ellehetetleníteni a jelenlegi testületet?

Mindegy milyen szándék vezérelte, gyengülő politikai befolyás vagy hátsó szándék, mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, fejleszteni tudjuk Lakiteleket!

Felelős polgármesterként bízom abban, hogy Lezsák Sándor félre tudja tenni személyes érdekeit vagy sérelmeit és szereti annyira szűkebb hazáját Lakiteleket, hogy a jövőben nemcsak a népfőiskola érdekében saját birodalmát építve tevékenykedik. Hiszen van még lehetőség bőven, Holt-Tisza állapotának javítása, az általa dicsőségként említett K&H per, Tősfürdő fejlesztésének ügye.