A Bányaié a szabadság és a szellem eszménye

2015 május 5
Megosztás
tüntetés a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium előtt

Lehetnek szebb pillanatai egy pedagógusnak a tanév végi virágeső mellett? Igen, ha több százan tüntetnek érte és az iskolájáért. Hajrá Bányai, hajrá Lukács Lajos! JE SUIS Kecskemét.

 

2015.05.05. kedd 16 óra 20 perc. Rendőrautó a Balaton utcán. Rendőrkisbusz és járőrkocsi a Jász utcán. Gyűlnek az emberek a Bányai Júlia Gimnázium előtt, a kezükben printelt lapok. Rajta: JE SUIS BÁNYAIS DIÁK - JE SUIS dr. LUKÁCS LAJOS.

Miért ez a villámcsődület?

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester egy percre kitette a lábát és máris kész a baj. A kommunikáció csődöt mondott. A probléma-előjelzés pedig nem működött, igaz, nem is volt soha. 

Mint ismert: a magára hagyott botor nyáj április utolsó csütörtökén hozzászólás nélkül nem támogatta dr. Lukács Lajosnak, a Bányai Júlia Gimnázium igazgatójának az újrázásra beadott vezetői pályázatát. Pedig két nappal előtte még a szakbizottság csontra megszavazta. Sima ügynek tűnt, hiszen huszonhárom éve vezeti az intézményt. Benn vannak az országos élmezőnyben, reáltantárgyakból a diákjaik nem csak itthon, hanem a nemzetközi versenyeken is eredményesek.

Vasárnapra már meg is szerveződött a facebook-on Megvédjük a Bányait csoport, akik kiálltak Lukácsért és az iskoláért. Hétfőre a tagok száma átlépte a kettőezret.Közben egyre több médium érdeklődött a történetről, hogy vajon mi is rejlik az ügy mögött. 

A képviselők persze nem nyilatkoztak, volt amelyikük csak legyintett, mondván hagyjuk. Valószínűleg többen sejtették, hogy ennek ez lesz a vége, de a legszebb akkor is a kommunikációs vezető magyarázkodása volt, aki szerint “a városvezető koalíció azt tartaná demokratikusnak, ha több jelölt pályázatát lehetne véleményezni. A tartózkodás nem Lukács Lajos igazgató úr pályázata ellen szólt, hanem véleménynyilvánítás arra vonatkozólag, hogy a gimnázium érdekeit is az szolgálná, ha többen pályáznának az intézmény vezetésére.

Lajosért és az iskoláért

Úgy látszik a hivatali válasz betette a kaput a szimpatizánsoknál  - mint említettük egyetlen képviselő sem szólt hozzá a napirendhez és senki nem tiltott el senkit, hogy pályázzon, nem egy esetben előfordul egy pályázó - mert kedd délutánra villámdemonstrációra hívták a szimpatizánsokat a gimnázium elé. A szervezők azt kérték: mindenki tisztességesen és Lukácshoz méltóan viselkedjen. 

A lehetséges okokról addigra egyre több pletyka kiszivárgott.

Bár képviselő-gyerekek is járnak a Bányaiba szüleik megelégedettségére, a rosszaló ok egyre inkább úgy tűnik, hogy egy magas beosztású önkormányzati hivatalnoktól ered, akinek nem tetszik az iskolában az, hogy a tanárok nincsenek megelégedve a gyerekével.

2015.05.05. 16.30.

Több mint háromszázan a Bányai Júlia Gimnázium előtt, fiatalok, szülők, idősek, feltűnik néhány ellenzéki politikus is, az egyik azonnal rávágja: idejár a gyerekem. A fő szervező, egy volt bányais diák, aki elmondja: azért gyűltek ma itt össze, hogy ezzel is kifejezzék az akaratukat és a véleményüket, miszerint azt szeretnék, ha továbbra is dr. Lukács Lajos vezetné a Bányai Júlia Gimnáziumot, mert csak az ő személye a garancia arra, hogy az iskola a megszokott minőségben és szellemben működhessen tovább. Ha nem így lesz, akkor újra eljövünk - tette hozzá.

Aztán, hogy mindenki kifejezhesse a tiltakozását, magasba emelte a saját Je Suis feliratát, hozzátéve, hogy a kiskorúak az arcuk elé tegyék a papírt, mert a lefényképezésükhöz szülői engedély kellene a hatályos törvény szerint. Ezt követően a tömeg elénekelte az Illés, valamint Koncz Zsuzsa előadásában is ismert beathimnuszt, a Miért hagytuk, hogy így legyent, majd egy hatalmas tapssal és ovációval kiáltották az égre, hogy kiállnak Lukács Lajosért. Aztán a fő szervező megköszönte a rendőrségnek, hogy vigyáztak rájuk.

Ezen a napon tartotta egyébként a tantestület az igazgató pályázatáról és jelöléséről a véleménynyilvánító ülését. A tantestület titkos szavazáson egyhangúlag támogatta Lukács Lajos igazgatói kinevezését. Kár, hogy a képviselő-testület nem volt kíváncsi a döntésükre.