Barackot Kecskemétről végy

2015 feb 27
Megosztás
kajszibarack

Előbb volt itten kérem a kajszibarack, mint a Mercedes Kecskeméten. Legyünk hát Közép-Európa barack-fővárosa. Hírös várost szépítgető civilek a régi hírnév feltámasztásáért kutatókkal.

 

A fenti 1929-es reklámot idézve, azaz Barackot Kecskemétről végy címmel kezdte pénteki sajtótájékoztatóját a Kecskeméti Városszépítő Egyesület elnöksége, mert az egyesület többek között a jó150 éves múltra visszatekintő térségi kajszibarack termesztés-termelés-feldolgozást, valamint a ráépült imázs felélesztését tűzte ki célul.

- Úgy látjuk, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a téma iránt és szeretnénk, ha a régi hagyományokon alapuló kajszi termelés megint beindulna a környéken. Éppen ezért egy olyan előadássorozatban gondolkodunk, amelyben az érdeklődők megismerhetnék a kajszibarack kultúrtörténetét, a feldolgozását, a kereskedelmét, valamint az újratelepítés lehetőségét a környéken - mondta Király József az egyesület elnöke. Hozzátette: ma minden a gépjárműiparról szól pedig előbb volt Európában kecskeméti kajszibarack, mint Mercedes. Ezt az erős múltat nem szabadna a szőnyeg alá söpörni, hiszen ki tudja hány évig marad még itt az autógyár, ez nem tőlünk függ, miközben van itt egy kertészeti kar, vannak tangazdaságok, van egy konzervgyár, neves pálinkafőzdék. Hangsúlyozta: Csak néhány év megalapozó munka kellene, megfelelő koncepció, a mai éghajlati viszonyokhoz jobban illeszkedő fajták kiválasztása és már kezdődhetne is a telepítés aztán Kecskemét a tudásával újra kikerülhetne a világpiacra.

Az előadások témái és tervezett időpontjai:

1. előadás

    2015. március 12. (csütörtök) 17:00 óra

    Téma: A sárgabarack meghonosodása és a "kajszi"típusú fajták elterjedése Magyarországon

    Előadó: dr. Surányi Dezső, botanikus, történet-ökológus

2. előadás

    2015. április 2. (csütörtök) 17:00 óra

    Téma: Egy elhalványult tradíció: Miként teremhet újból a barack Kecskeméten?

    Előadó: dr. Surányi Dezső, botanikus, történet-ökológus

3. előadás

    2015. április 16. (csütörtök) 17:00 óra

    Téma:  A barack feldolgozása és kereskedelme

    Előadók: dr. Ábrahám Tibor, a Kecskeméti Konzerv Kft. gyárigazgatója, Somogyi József pálinkafőző mester, Gulyás János, a Bács-Zöldért külkereskedelmi igazgatója.

4. előadás

    2015. április 29 (szerda) 17:00 óra

    Téma: A gyümölcstermesztéssel kapcsolatos szakemberképzés, oktatás helyzete. A kutatás mai területei.

    Előadók: dr. Tiba István, a Kocsis Pál Mezőgazdasági Iskola nyugalmazott igazgatója és dr. Németh Krisztina, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet főmunkatársa.