Bolgár kórusfesztiválra indul az Aurin Leánykar

2017 már 29
Megosztás

135 éve született és 50 éve hunyt el városunk szülötte, a világhírű zenekutató, zenetudós, akinek módszere felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listájára is. A jeles évfordulók alkalmából idén Kodály Zoltán emlékévet hirdetett a Magyar Kormány. 

A kecskeméti Kodály Iskola Durányik László karnagy vezette kórusai nagyívű programmal kapcsolódnak az emlékévhez. Budapesti és kecskeméti fellépések, két hazai és három külföldi fesztivál, angliai koncertsorozat – ezek csak a nyár végéig megszervezett események.

Április 4-én indul az idei első külföldi fesztiváljára az Aurin Leánykar. Dr. Bocskov Petrov Jordán, a helyi Bolgár Települési Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, a kecskeméti kultúra bulgáriai bemutatásának elkötelezett híve javasolta még tavaly ősszel, hogy a kórus vegyen részt a XXIV. „Dobri Voynikov” Shumeni Gyermek – Ifjúsági Kórus Gála Napokon, 2017. április 6.-9.-e között. Ő és a Balassi Intézet Szófiai Magyar Intézet munkatársai segítettek a program előkészítésében. A fesztiválon kilenc – bolgár, magyar, román, ukrán – kórus találkozik, tevékenykedik workshopokon, koncertezik. A kecskeméti leányok így egy újabb országban léphetnek értő közönség elé a Kodály-módszer reprezentánsaként.