Ami a fővárosban megtörtént már az egyelőre a vidéki nagyvárosokban lehetetlennek tűnik. A duma persze érzelgős és öntetszelgő. 

Kétségtelen: Bács-Kiskun Megye és vele Kecskemét, jobboldali-konzervatív vidék, de az sem kétséges, hogy ennek a régiónak a legnépszerűbb ellenzéki politikusa immáron több mint tíz éve Király József építész, akit elsősorban nem pártpolitikusként, hanem lelkes, művészetpártoló civilként ismernek. Még nem is hangoztatta hivatalosan a baloldaliságát, amikor ételt osztott a rászorultaknak, és közben próbálta megvédeni Kecskemét műemléki örökségeit.

Ennek okán ő vezeti az ellenzéki tömörülést, amelyek közül — hála a jogszerűen és tisztességesen dolgozó helyi választási bizottságnak — kigyomlálták a kamupártokat, így csak azok versengenek, akik mögött valóban van politikai háttér.

De mi értelme így a versengésnek. Király második, a kormánypárti Zombor Gábor — akiről nem nagyon hallottunk az elmúlt 4 évben a kampányon kívül — 5-7 százalékkal vezet előtte. 

Király partiban lehetne, ha az LMP-s jelölt visszalépne, sőt, tovább növelné az esélyeit, ha a momentumos jelölt ugyanígy tenne, a harmadik helyezett jobbikos jelöltről nem is beszélve. De a Jobbik nem nagyon lépked vissza, még ott sem, ahol nem növelik a párt képviselőinek a számát. Az LMP pedig szinte mindenhol makacs. A helyi képviselők rendre széttárják a kezüket, és fölfelé mutogatnak, mint a régi szép pártállami időkben, hogy hát a központ dönt, ez van. Ettől még persze lenne döntési lehetőségük, hiszen nem központból irányított robotok, de nem, azért sem. Dögöljön meg a szomszéd tehene, meg az egyetlen lehetőség, amit persze egy megegyezés esetén lehetne kompenzálni más körzetben, vagy a helyhatósági választások során. Április 8- án este meg csak néznek mint a moziban. Az igazi kérdés inkább az, miként gondolják, hogy mindezen választások előtti magatartás tükrében képesnek tartják őket egy koalíciós kormányzás rugalmas és konstruktív működtetésére.