Circus Maximusban a Rolling Stones

2014 jún 22
Megosztás
Rolling Stones turné 2014

Teljesen lezárták Róma ókori központját a Rolling Stones vasárnap esti koncertjére a Circus Maximus mezején. Az olasz fővárosban vita kíséri az egykori lóversenypálya "túl olcsó" bérbeadását.

Több mint hetvenezer Rolling Stones rajongó érkezett az olasz fővárosba az egész világból az együttes talán egyik utolsó koncertjére. Az adatok szerint 25 ezer néző római, a többiek távolabbról jöttek az együttes 14 On Fire című nemzetközi turnéjának római állomására. A koncerttér kapuit vasárnap 13 órakor nyitották meg.
A Róma történelmi központjában levő Circus Maximus környékén a járműforgalmat már egy hete elterelték. Az ókori lóversenypályához vezető utcákat szombat éjszaka lezárták a Colosseumtól egészen a Tevere-folyóig nem kis fennakadást okozva a közlekedésben. 

A Circus Maximus mezejét két méter magas fekete vászonsávval vették körbe a "bekukucskálók" távol tartására. Annál is inkább, mivel a jegyet vásárlók fejenként több mint hetven eurót (21 ezer forintot) fizettek a koncerttért. A nézőket szigorú jegyellenőrzésnek vetik alá, mivel a becslések szerint 2500 hamis belépő került forgalomba. Rendkívüli a biztonsági készültség is a koncert területén.
Számítások szerint az előadás bevétele meghaladja a 6 millió eurót. A közönség szállás- és egyéb költségeit is hozzáadva a Rolling Stones római fellépéséből 25 millió euró körüli bevétel származhat. Ezért érte kritika Ignazio Marino római főpolgármestert, aki alig nyolcezer euróért adta bérbe a Circus Maximus mezejét. Marino azt válaszolta, hogy az együttes állja a városnak a koncerttel kapcsolatban keletkezett 170 ezer eurós kiadásait, amelyek többek között a rendőrök túlóráinak kifizetésére kellenek. A főpolgármester hozzátette, hogy a Rolling Stones mindenképpen rendkívüli reklámot jelent a városnak.
A brit együttes utoljára 2007-ben lépett fel Rómában, akkor az Olimpiai Stadionban. A banda tagjai a héten érkeztek meg Rómába. A városközpont egyik luxusszállójában napi 14 ezer euróért foglaltak szobát maguknak. A rajongók a hotelt is ostrom alá vették.
A koncert olasz szervezői neveket nem mondtak, de bejelentették, hogy vasárnap este neves olasz és külföldi színészek, valamint politikusok is a nézőtéren lesznek. Rómában látták Bruce Springsteen amerikai énekest is, akiről azt hallani, megtetszett neki a Circus Maximus színpada és ő is szívesen fellépne ott.

MTI