Csökkent a bűnelkövetés és a közúti balesetek száma

2017 feb 16
Megosztás
Dávid Károly rendőrfőkapitány Bács-Kiskun  Megye

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság (BKMRFK) 2016. évben végzett munkájáról Dávid Károly r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, Szabó Vendel r. ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes és Arató László r. ezredes, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes csütörtökön sajtótájékoztató keretében adott tájékoztatást a média megjelent képviselőinek.

A rendőrfőkapitány beszámolt arról, hogy a megye rendőrei 2016. évben is teljesítették célkitűzéseiket. 

Elmondta: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2016. évben csökkent az összes rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma. A lopások és a betöréses lopások száma kedvező tendenciát mutat, csökkent a személygépkocsi-lopások, a zárt gépjármű-feltörések, illetve a lakásbetörések száma is, a nyomozás-eredményesség további javulása mellett. A tulajdon elleni szabálysértések miatt ismeretlen tettes ellen indult ügyekben szintén javult a felderítési eredményesség.

A büntetőeljárások lefolytatását is sikerült tovább gyorsítani, ezen belül a bíróság elé állítások száma 2015. évhez viszonyítva 33 százalékkal emelkedett, így az elmúlt 7 éves időszakot tekintve tavaly volt a legmagasabb ennek a nyomozás-befejezési módnak az aránya.

Az összehangolt közterületi szolgálatellátásnak köszönhetően a közterületen elkövetett bűncselekmények száma is csökkent a tavalyi évben, ezek közül a kiemelten kezelt bűncselekmények volumene 13,8 százalékkal.

 A személyi sérüléssel járó balesetek száma összességében 8 százalékkal, ezen belül a súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetek száma 11,5 százalékkal, míg a könnyű sérüléssel végződő közlekedési baleseteké 7,8 százalékkal kevesebb volt, mint 2015-ben. A tavalyi évben azonban 7-el több halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.

Hatékonyan és eredményesen léptek fel a rendőrök az államhatárt, illetve a biztonsági határzárat illegálisan átlépő és az őket segítő személyekkel szemben, az átkelőkön pedig biztosították az utas- és áruforgalom zavartalanságát.  

Az elmúlt évben a megye rendőrei – szoros együttműködésben az önkormányzatokkal, a társszervekkel és civil szervezetekkel – megfelelő közrendet, élhető és egyre javuló közbiztonságot garantáltak a lakosság számára, amelyet igazol az önkormányzatok 1-5 skálán adott értékelése is (4,22).

 

Legolvasottabb: 
Hírös city slider ajánló: 
Nem