Egri Bikavér professzor a Koch Borkereskedésben

2016 május 31
Megosztás
Gál borkóstoló a Koch Borkereskedésben

Kik a jó tanárok, szakoktatók? Akik nem csak tudják, mondják, hanem ha kell, meg is mutatják. Ettől hitelesek, ettől követendő példák a tanítványok előtt.

Dr. Gál Lajos, az Eszterházy Károly Főiskola tanára, az egri kutató volt igazgatója, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának ex alelnöke, a hazai bormarketing, valamint az eredetvédelmi bizottság tagja és nem utolsósorban az egri borkultúra központ vezetője volt a vendége legutóbb Koch Csabának a kecskeméti pinceáras borkereskedésében.

Gál Lajosnál nem valószínű hogy többet tettek mások az egri borok minőségi elmozdulásáért, ezért sok borrajongó kíváncsian várta, hogy akkor mit is tud a tanár úr erről a szakmáról.

Ha gyorsan és egyszerűen be szeretném fejezni ezt a cikket, akkor egyszerűen azt válaszolnám: mindent.

És ezt nem a tisztelet mondatja velem, hanem a tények.

Gál Lajos a Koch Borkereskedésben vendégeskedő borászokhoz képest nem egy Stand up Comedy műfajú előadó, hanem tanár marad a pincében is.

Élvezetes volt, mintha csak egy hangos szakkönyvet halgattunk volna, ahogy érthetően, lassan és jól felépítve elmagyarázta, milyennek is kell lennie színében, illatában, minden pohárban töltött percében és a korty formájában az Olaszrizlingnek. Majd megkóstolhattuk a Gál-féle Szóláti Olaszrizlinget, amely pont olyan volt, mint a nagy szakkönyvben, annyi különlegességgel, hogy Szóláton világosabbak a rizlingek, érettebb színűek, kevesebb bennük a sav, hosszabb lecsengésűek, a gyümölcsök közül pedig leginkább az őszibarack dominál bennük és sokkal enyhébb már-már csak idéző a keserűmandulás utóíz. Szóval ritka elegáns rizlingek teremnek errefelé, egyedülállóak az országban, nemhiába készített a tanár úr a jobb évjáratból hordóválogatást is játékosan Szó-Lá-Ti névre keresztelve. 

Gál Lajos nem csak az Egri Bikavér minőségi útjára bocsátásáért, hanem az egri fehérekért is küzdött, amelyek ráadásul nem is voltak annyira köztudatban, ugyanis a térség nem a fehér borairól híresült el. Így jött az ötlet, hogy egy névpályázat kiírásával egy új mareketingvonalon népszerűsítsék a minőségi egri fehérborokat. Pályázat alapján így született meg az Egri Csillag elnevezés, amely egy jellegzetesen térségi klasszikus fehér cuvée  tiszteletreméltó tartalommal. Az arányok évjáratonként változnak, csak a lényeg nem, miszerint  fele részben Kárpát medencei fajták legyenek és egyik sem haladhatja meg a 30 százalékot. A Gál féle Egri Csillagot Chardonnay, Hárslevelű, Királylányka, Olaszrizling és Ottonel Muskotály alkotja. A Koch-ban kóstolt 2014-es  Csillag másik neve Nyakra-főre, és tényleg, mehetne minden nap.

Élmény volt a fehér, majd rozé helyett jött egy vöröske, pontosabban piros, amelynek a neve is piros bor volt, igazi jellegzetes egri siller, amelyet a kadarka mellett nagyon megdobott és még ihatóbbá tette a Menoire és Portugieser háziasítás. 

A méltó átmenetet követően rátértünk és Gál Lajos felnyitotta nékünk az egri Bikavér nagy könyvet, amely a kutatásai szerint nagyon régi múltra tekint vissza és lényegében erős vörösbort jelentett egykoron. Ez annyit tesz, hogy elődeink több száz évvel ez előtt ütősebbé és tartalmasabbá szerették volna tenni a honos és vékony kadarkát, ezért megspékelték más vörösekkel - kékfrankossal, cabernettel, merloval - vagy ami volt még a hordókban. Ennek a turbózásnak a nyomdokain alakult ki a Bikavér-fogalom.

Ezekből ittunk hagyományos technológiával készült négy, öt, illetve hét éveset.

Érdekes, közben Gál tanár úr nem a gyümölcsökre, az illatokra, vagy az ízekre hívta fel a figyelmünket, hanem arra, hogy egy igazi vörösbor lágy, és ezzel máris elterelte a figyelmet, mert megdöbbentő, bármennyire is haladunk a korral, a fahordós jegyekkel, ezek a borok semmit sem veszítenek a lágyságukból. Igazi nagy produkciók, ennek okán, semmi szétválás, tanninok és savak fegyelmezetten, alázattal hajbókolnak a selymesség torreádora előtt, miközben a legöregebb bika vére már éreztet némi fűszerességet.

Szóval, más volt ez az est, higgadt és lebilincselő bevezetése volt ez a borimádóknak Eger, valamint a Bikavér világába, filozófiájába.

-rajnai-


Koch Borkereskedés Kecskemét

Fehér Anna üzletvezető
+36 30 567 41 16
6000 Kecskemét, Bethlen krt.12/C
koch.borkereskedes@gmail.com
borkereskedeskecskemet.kochboraszat.hu
www.facebook.com/kochborkereskedeskecskemet