Egyértelműen emberrablás történt Baján

2015 jún 12
Megosztás

Mint arról korábban beszámoltunk, egy 25 éves bajai férfi 2015. február 21-én 8 óra 30 perc körüli időben Baja belterületén előzetes megbeszélés alapján találkozott V. László 38 éves helyi lakossal, aki meg kívánta vásárolni személygépkocsiját. Közösen egy próbakörre indultak a járművel, melynek során a bajai Attila utcában V. László megállt, ahol a gépjárműbe beszállt V. István 30 éves bácsborsódi és J. Tamás 27 éves csávolyi lakos. Az autótulajdonost a beszálló férfiak bántalmazták és erőszakkal magukkal vitték az egyik csávolyi ingatlanba, ahol a 34 éves K.-K. István várakozott. A négy személy a sértettet megkötözte, a száját betömte és a házban tovább bántalmazta. A 25 éves férfit erőszakkal arra bírták rá, hogy a tulajdonában lévő gépkocsi adás-vételi szerződését, illetve egy tartozás elismerő nyilatkozatot és más valótlan tartalmú dokumentumokat írjon alá. A követelés teljesítését követően a sértettet eloldozták, majd elengedték. A férfi ezt követően tett a rendőrségen feljelentést.

A bejelentést követő 24 órán belül a bajai nyomozók a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának közreműködésével elfogták a négy férfit, előzetes letartóztatásukat az illetékes járásbíróság 2015. február 24-én rendelte el.

A nyomozás adatai szerint K.-K. István és a sértett – akik mindketten használt gépjárművek adás-vételével foglalkoztak - korábban ismerték egymást. Mivel üzleti kapcsolatból eredő vitájuk volt, az emberrablással próbálta megoldani a férfi a három segítőjével az elszámolási problémát.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya V. Lászlót, V. Istvánt, J. Tamást és K.-K. Istvánt emberrablás bűntett elkövetésével gyanúsítja.

A jelenleg is fogvatartott terheltek ellen folytatott nyomozást a rendőrség 2015. június 12-én lezárta, az eljárás iratait vádemelési javaslattal továbbította a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség részére.