Egymilliót ért az ÁFEOSZOS Gute Frage

2017 május 17
Megosztás
a győztes csapat

A Gute Frage csapata nyerte az AIPA Kft. által szervezett 5letből jövő! játékos gazdasági vetélkedő fődíját, amit a felajánló kecskeméti önkormányzat nevében Szemereyné Pataki Klaudia polgármester adott át a Gróf Károlyi Sándor Szakgimnázium és Szakközépiskola (ÁFEOSZ) diákjainak. 

- Tavaly ősszel, több mint 1600 kecskeméti középiskolás bevonásával indul útjára az AIPA (Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú) Kft. szervezése alatt zajló 5letből jövő! elnevezésű játékos üzleti csapatverseny, amelynek célja a tinédzserek érdeklődésének felkeltése a vállalkozói lét iránt – beszélt a kezdeményezésről Csapó Ágnes, az AIPA Kft. ügyvezetője. - A középiskolások számára meghirdetett vetélkedőnkön végül 8 oktatási intézmény 16 csapata indult el, hogy valós élmények révén tegyék próbára kreativitásukat, és korszerű ismereteket szerezzenek a versenyképesség, a piac, és más – a vállalkozások működtetése szempontjából lényeges – témakörökben. A program a diákokat a vállalkozói lét megismerésétől az ötletgenerálás fogásain és a tervek részletes kidolgozásán át – többféle üzleti modellt megismertetve – egészen a piacra lépésig vezetik el. Ugyancsak fontos szempont, hogy a diákok vállalkozói készségein kívül önismeretük és társas kompetenciáik, főként az együttműködési, prezentációs készségük, valamint pénzügyi kultúrájuk is fejlődjön. A helyi vállalkozói érából érkező mentorok bevonásával nem titkolt célunk, hogy megteremtsük egy szélesebb körű társadalmi felelősségvállalás lehetőségét, és elősegítsük, hogy a generációk átadják egymásnak a tudásukat, hiszen küldetésünknek érezzük a magyar társadalom szemléletformálását, valamint hogy a diákokat önismeretre, gyakorlati szemléletre tanítva segítsünk nekik dönteni a pályaválasztásban.

Az első, online forduló hat mérföldkőből álló feladatait 9 csapatnak sikerült teljesítenie, közülük a szakmai partner döntése alapján öt csapat jutott be a május 16-ai döntőbe, amit a kecskeméti Sheraton Hotel és Konferencia Központban rendeztek meg. A második forduló (döntő) során a már kész üzleti terveket kellett a finisbe jutott 5 csapatnak bemutatnia a – szintén vállalkozókból álló - szakmai zsűrinek, akik mint potenciális tőkebefektetők mérlegelték és pontozták a prezentációkat.

A megnyitón Gaál József alpolgármester, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Dr. Ailer Piroska a PADMA elnöke köszöntötte a jelenlévőket. A nap folyamán minden csapatnak negyven perc állt a rendelkezésére, hogy meggyőzze, és a projektje mellé állítsa a zsűrit.

A döntőbe jutott öt csapat:

1. Iván és a többiek – Kada Elek Szakközépiskola   

Mentor: Somos Bálint, Somos Média Kft.

Ötlet: Drónos fagykárvédelem

2. Négyszer kopog az ördög – Bányai Júlia Gimnázium  

Mentor:  Ittzés Tamás, Bohém Ragtime Jazz Band, zenekarvezető

Ötlet: Fóbiakezelés VR-ral

3. InnovaTEAM – Kada Elek Szakközépiskola  

Mentor: Avramucz Attila, Univer Product Zrt., vállalati kapcsolatok igazgató

Ötlet: Las Vegans, vegán étterem

4. Refpenta – Kecskeméti Református Gimnázium 

Mentor: Juszkó Anita, Sheraton Hotel értékesítési és marketing igazgatója

Ötlet: Mezőgazdasági közvetítő

5. Gute Frage – Gróf Károlyi Sándor Szakgimnázium

Mentor: Horváth Attila, KECSKEMÉTI Termostar Hőszolgáltató Kft.

Ötlet: Hogy vagy növény? - Növény felügyelő alkalmazás

Zsűri:

Finta Zita, PAE – kancellár

Boros Áron – MKB Consulting Kft. ügyvezető

Hajdú Szabolcs – Qualinnova Kft. 

Palásti György – Onecreative Marketing Professional Kft.

FŐDÍJ:

1. helyezett: 1.000.000 Ft - KMJV

2. helyezett: 750.000 Ft - PAE

3. helyezett: 500.000 Ft – BKMKIK

Eredmény:

1. helyezett: Gute Frage, Gróf Károlyi Sándor Szakgimnázium és Szakközépiskola

2. helyezett: Négyszer kopog az ördög – Bányai Júlia Gimnázium  

3. helyezett: Refpenta – Kecskeméti Református Gimnázium 

4. helyezett: Iván és a többiek – Kada Elek Szakközépiskola

5. helyezett: InnovaTEAM – Kada Elek Szakközépiskola

Végül meglepetésként és a kecskeméti vállalkozások hozzájárulásainak köszönhetően a 4. és az 5. helyezett csapat is pénzjutalomban részesült (4. helyezett: 300.000 Ft, 5. helyezett: 150.000 Ft) valamint további értékes, csapatépítő élményajándékok is gazdára találtak:

Belépők a Kecskeméti Fürdőbe - Hírös Sport Nonprofit Kft

Wakeboard jegyek - Ride Cable Kft.

Kalandpark jegyek - Kerekerdő Kalandpark

Gokart jegyek – Gokart Hotel

BBQ Heroes étterem voucher

Jazzfőváros bérlet – Jazzfőváros Kecskemét

Különdíj: Online közönség szavazás alapján 0. napi SZIGET jegyet nyert a Gute Frage csapat, valamint a rájuk szavazók között kisorsolásra került három jogosítvány és három nyelvvizsga a Füredi Autósiskola és Képző Központ felajánlásából. 

Támogatók

Univer Product Zrt. 

Városfejlesztési Kft.

Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

Phoenix Mecano

Sza-CO Kft.

Polár Stúdió 

Termostar

TISZK 

Városgazdálkodási Kft. 

Bácsvíz Zrt.

MKB Consulting 

Deltaplast Kft.

Iparkamara

KIK-FOR 

KMJV 

Füredi Autósiskola és Képző Központ

Hírös Sport Nonprofit Kft

Ride Cable Kft.

Kerekerdő Kalandpark

Gokart hotel

BBQ Heroes

Jazzfőváros Kecskemét