Eladnák a civilek alól a házat

2014 ápr 8
Megosztás
Bács-Kiskun Megyei Civil Szervezetek Háza Kecskemét

Kihúzná az állam a csiperósok, valamint több civil szervezet alól is a kecskeméti belvárosi ingatlant, ahol az irodájuk található. A város közbelépett, megvenné a védett polgárházat.

Januárban fényképezőgépes ingatlanértékelők jelentek meg a kecskeméti Kápolna és a Munkácsy utca sarkán lévő Bács-Kiskun Megyei Civil Szervezet Házában, ahol több mint húsz civil szervezet működik, köztük a legismertebb, a nemzetközi gyermektalálkozókat is szervező, Európa Jövője Egyesület, de itt működik többek között a Nyugdíjas Klubok Megyei Szövetsége, az Álláskeresők Egyesületeinek Megyei Szövetsége, valamint a Cigány Művelődési és Módszertani Központ is.

A meglepett civilek számára egyértelműen kiderült - mert nem is cáfolták a fotózgatók -  értékesítés céljából mérik fel a telket és az épületet. Sőt, még meg is kérdezték az ott jelenlévőktől, hogy mennyi idő alatt tudnának kiköltözni az ingatlanból?

Ez annak tükrében, hogy az idén júliusban minden eddiginél nagyobb Csiperó fesztivál lesz a  városban, nem egy biztató előjel. De mi is zajlik itt és miért éppen most?

Kőtörőtől az államig

Az ingatlant éppen húsz éve kapta meg térítésmentes használatba az Európa Jövője Egyesület a megyei önkormányzattól, az akkori közgyűlési elnök, Kőtörő Miklós közbenjárására. A kitétel annyi volt, hogy a rezsifizetés a civileket terheli, gazdálkodási célra nem használhatják, illetve az ingatlan állagát a használóknak kellett megóvniuk. Az épület külseje és belseje most jobb és szebb a húsz évvel ez előtti állapotokhoz képest. A megyék ingatlanát azonban az elmúlt négy évben a saját kezelésébe vonta az állam, így a kecskeméti civil szervezetek házát is. Mivel itt a 70-es 80-as években csecsemőotthon működött, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Gyermekvédelmi és Szociális Főigazgatóság Bács-Kiskun Megyei kirendeltségének adta kompenzációként az ingatlant.

Az állami intézmény borsos bevételt vár az ingatlantól, igaz, nem a régi felépítménytől, hanem a belvárosi telektől. Azt viszont az első körben még nem tudták, hogy az épület helyi védettséget élvez, úgyhogy nem tudják elbontani, így marad a könyv szerinti érték, amely szerint a telek úgy kilencmilliót ér, a felépítmény meg annyit sem.

De ki az a “csiperó” Gábor?

Az ügy pikantériája, hogy amikor az ingatlan eladásának az ügye kipattant a főigazgatóságon sem helyben, sem pedig a fővárosban még nem hallottak az Európa Jövője Egyesületről, sem a Csiperóról, sem annak alapítójáról, az Európai Polgári díjas kecskeméti díszpolgárról, Farkas Gáborról. 

Aztán, amikor kiderült, hogy Farkas Gábor kész kiköltözni és ha kell a nullkilométeres kövön ülve, fedél nélkül is hajlandó levezényelni a gyermektalálkozót a városháza is észbe kapott.

Jelezte vételi szándékát az állam felé a Kápolna utcai ingatlannal kapcsolatban, de több mint egy hónapja válaszra sem méltatják a hivatalt.

Mák Kornél, humán alpolgármester nyugtatja az aggódókat. A Hírösvénynek elmondta, a vételi szándék beadása megtörtént, a vagyontörvény pedig ilyen esetekben nem ad lehetőséget az ingatlan más irányú értékesítésére.

 
Címke: