Elektromos meghajtású furgonokkal szolgáltat a BÁCSVÍZ Zrt.

2017 jún 21
Megosztás
elektromos Nissan e-NV200

Óriásit változott a világ. Nemrégen még a kőolajtartalékok vészes fogyásától rettegett az emberiség, most már az a  kérdés, ugyan mekkora lesz a kereslet rá néhány év múlva. Küszöbön az elektromos autók forradalma, már nem egy gyártó 300-600 kilométeres hatótávú járműveket készít, amely kielégíti egy átlag városi autós életvitelét. A határ a csillagos ég, miközben nincs olajcsere, vezérlés, füst, kipufogó és egyéb motoralkatrészek, sem szervíz. Kecskemét, a Mercedes városa több elektromos töltőállomást tervez a közterületekre, a BÁCSVÍZ  Zrt. pedig újra csak példamutatóan élen jár a fejlődés terén. A környezettudatosságot és az innovációt egyaránt szem előtt tartotta ugyanis a BÁCSVÍZ Zrt. vezetése, amikor tisztán elektromos meghajtású kishaszon-gépjárművek beszerzéséről döntött. A cég egy sikeres pályázatnak köszönhetően hárommillió forint állami, illetve európai uniós támogatást nyert el a két autó megvásárlásához. A Nissan e-NV200 típusú furgonokat szerdán mutatta be a BÁCSVÍZ Izsáki úti vízműtelepén Kurdi Viktor elnök-vezérigazgató. A rendezvényen részt vett Szemereyné Pataki Klaudia polgármester.

A Nissan e-NV200 kishaszon-gépjárművet 2016 őszén tesztelték a BÁCSVÍZ-nél. Ezt követően született döntés arról, hogy a cég elindul az időközben kiírt elektromobilitás pályázaton, melynek célja, hogy magánemberek és cégek számára is elérhetőbbé tegye az elektromos meghajtású autókat, és a számukat nagyságrendileg növelje. A BÁCSVÍZ két járműre pályázott, és sikerült a többfordulós pályázaton a maximális összeget, azaz hárommillió forintot elnyernie. Ezt követően vásárolták meg a furgonokat, amelyek a környezettudatosság fontosságát hangsúlyozó, egyedi dizájnnal közlekednek és teljesítenek szolgálatot városunkban.

- A BÁCSVÍZ Zrt. elkötelezett a környezettudatos és innovatív megoldások mellett – hangsúlyozta Kurdi Viktor elnök-vezérigazgató a mai bemutatón. – Ezért is gondoltunk arra, hogy pályázatot nyújtunk be a tisztán elektromos meghajtású kishaszon-gépjárművek beszerzésére. Mindkét autó Kecskeméten teljesít szolgálatot, ezzel is igyekszünk a város levegőjét jobbá tenni, hiszen ezek az autók zéró emissziósak, azaz nincs károsanyag kibocsátásuk. Nagyon örülünk annak, hogy a megújuló energiák vonatkozásában több sikeres projektünk is van. Sokan láthatják például, hogy Izsáki úti, központi irodaházunk tetején napelemek vannak. Ma már azt is tudjuk, hogy a napelemek által egy nap alatt termelt villamosenergiával egy ilyen jármű akár 400 kilométert is meg tud tenni a városban. A kecskeméti szennyvíztisztító telepünkön a biogázból 24 óra alatt megtermelt villamosenergia felhasználásával pedig a Földet is meg tudná kerülni a furgon, tehát majdnem 50 ezer kilométer tudna közlekedni ezzel az áram mennyiséggel. Mindez egyértelműen mutatja, hogy a tisztán elektromos meghajtású autóink nemcsak környezetet kímélik, hanem gazdaságosan is üzemeltethetők.

Kurdi Viktor azt is elmondta, hogy a két jármű közül az egyik a csatornaszolgáltatási ágazathoz került, ahol a bekötések átvétele és egyéb munkák koordinálása során használják. A másik autóval a vízmérőcserét végző szakemberek közlekednek, akik naponta 10-15 helyszínen fordulnak meg vele. 

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester egyebek mellett arra hívta a figyelmet, hogy a BÁCSVÍZ Zrt. mindig élen jár abban, hogy üzemhatékonyan és a környezetbarát módon végezze közszolgáltatásait.

- Ennek most egy újabb állomásához érkeztünk, hiszen közszolgáltató társaságaink közül elsőként a BÁCSVÍZ állított üzembe elektromos meghajtású autókat. Ezzel egy olyan munkabiztonságot, egy olyan ergonómiai környezetet tudnak kialakítani a cégnél, ami szintén nagyon fontos a mai munkaerőpiacon. Eközben ráadásul ismételten felhívják a figyelmet a környezettudatosságra, példát mutatva számunkra, illetve a város lakói számára – jelentette ki Szemereyné Pataki Klaudia.

Kecskemét polgármestere hozzátette: ez azért is nagyon fontos, mert a víz a legfontosabb életelemünk.

- Rengeteg olyan ország van a Földön, ahol komoly vízhiánnyal küzdenek. Mi még mindig fúrt kutakból kapjuk a vizet, és nagyon fontos, hogy ennek a készletnek a hosszú távú tisztaságáról, egészségességéről gondoskodjunk. Ehhez nagyon fontos a járművek károsanyag-kibocsátásának csökkentése, visszaszorítása is – állapította meg.

Szólt arról is, hogy

a város vezetése számára is fontos a tisztán elektromos meghajtású, környezetbarát járművek minél nagyobb számú elterjedése.

- Kecskemét önkormányzata is pályázott ilyen autók beszerzésére, és ezt szeretnénk a jövőben is folytatni. Emellett szolgáltatási elemként töltőállomásokat biztosítunk a lakosság számára. Egy villámtöltő telepítése hamarosan megtörténik a TERMOSTAR Kft. parkolójában, az Akadémia körúton. A Lestár téren kap majd helyet a következő töltőállomás, további négy telepítésének az előkészítése pedig folyamatban van, a város különböző pontjain – mondta Szemereyné Pataki Klaudia.

Néhány adat a járművekről

A Nissan e-NV200 egy zárt rakterű furgon. Két személy utazhat benne, raktere pedig egy oldalsó tolóajtón, illetve a hátul nyitható, duplaszárnyas ajtón keresztül közelíthető meg. Két szabvány méretű EUR rakodólap fér el a hátsó térben, melynek 4,2 köbméter a befogadóképessége, hasznos terhelése pedig 700 kilogramm. A tesztek szerint 100-110 kilométert lehet vele megtenni egy teljes töltéssel. A BÁCSVÍZ Zrt. az autókat Kecskeméten belüli forgalomban tervezi használni, ahol a napi futás nem haladja meg az 50-60 kilométert. Az elektromos meghajtású autó esetében 100 kilométeren maximum 580-600 forint az üzemeltetési költség, míg ugyanilyen távon például egy hasonló méretű diesel jármű nagyjából 2500-3000 forint értékű üzemanyagot