Életet mentett a BÁCSVÍZ munkatársnője

2017 nov 24
Megosztás
Nagy Ibolya

Néhány hónapja beszámoltunk arról az esetről, amikor a BÁCSVÍZ Zrt. két dolgozója egy kómás állapotba került cukorbeteg férfi életét mentette meg Szentkirály és Tiszakécske között. Ezúttal ismét segített az odafigyelés: november 19-én, vasárnap egy agyvérzést szenvedett biztonsági őr életét mentette meg Nagy Ibolya, a cég igazgatási munkatársa.

Hétvégén és ünnepnapokon többnyire csak az ügyeletes vízműgépészek tartózkodnak a BÁCSVÍZ Zrt. Izsáki úti telepén, illetve a vállalattal szerződésben álló vagyon- és biztonságvédelmi cég egy embere teljesít szolgálatot a területen. Így lett volna ez november 19-én, vasárnap is, ha néhány hölgy nem jelezte volna előre, hogy tennivalóik miatt ezen a napon is be kell menniük az irodaházba. Nagy Ibolya elmondta, hogy amikor délelőtt tíz óra körül megérkezett a bejárathoz, az őr még szemmel láthatóan jól volt, és rendben felnyitotta a jogosulatlan behajtást megakadályozó sorompót. Nagyjából egy óra múlva, amikor távozott, ismét felnyílt a sorompó, a biztonsági ember azonban meglehetősen furcsa testtartásban jelent meg a portaépület ajtajában. Az igazgatási munkatárs haladéktalanul szólt az autót vezető párjának, hogy ne menjenek tovább, és az őrhöz sietett, akin közelről még egyértelműbben látszott, hogy valami nincs rendben. Ekkor értesítették a biztonsági cég járőrszolgálatos munkatársát, aki haladéktalanul a megyei kórház sürgősségi osztályára vitte kollégáját. Ott azonnal kiderült, hogy stroke-ról van szó, és az is, hogy ha beteg húsz perccel később kerül kórházba, akkor már nem tudtak volna segíteni rajta. A megmentett biztonsági őr három napig feküdt az intenzív osztályon, ahonnan november 22-én, szerdán kikerült, és kezelésének folytatásával jó esély van arra, hogy teljesen felépüljön a súlyos betegségből. Belegondolni is rossz, hogy mi történt volna, ha azon a vasárnap délelőttön nincs jövés-menés az Izsáki úti telepen, és ha a BÁCSVÍZ életet mentő munkatársnője nem veszi észre távozásakor, hogy segítségre van szükség.

Legolvasottabb: 
Hírös city slider ajánló: 
Igen