Életfogytiglanra ítélték a Tiszakécskén agyonvert világjáró gyilkosát

2017 ápr 12
Megosztás
Tiszakécskei pályaudvar

A Kecskeméti Törvényszék ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak az ügyében, akit egy izraeli állampolgár megölésével vádol az ügyészség.

A tényállás lényege szerint a sértett (40 éves izraeli állampolgár) 2016. március 3. napján érkezett Magyarországra, ahol Kecskeméten szállt meg. Rendszeresen utazott külföldre, jól beszélte az angol nyelvet, magyarul viszont alig tudott. Magyarországra azért érkezett, mert apai ágon magyar származású volt és tervei között szerepelt a magyar nyelv elsajátítása és az állampolgárság megszerzése.

A sértett 2016. április 15. napjáig tartózkodott Kecskeméten, majd Tiszakécskére ment és az ezt követő napokat a városban töltötte. Alkalmi szállásokon vagy a szabadban, sátorban, hálózsákjában éjszakázott, miközben olcsóbb szállást keresett. 

A vádlottak (22, illetve 20 éves tiszakécskei férfiak) „haveri” kapcsolatban voltak, gyakran csavarogtak Tiszakécske területén. Szórakozóhelyeken időztek, italoztak és előfordult, hogy kábítószert is fogyasztottak (a cselekményt megelőzően is). Mindkettőjükre jellemző volt, hogy alkalmi munkából, illetve kisebb vagyon elleni bűncselekmények elkövetéséből tartották fenn magukat, állandó pénzzavarral küzdöttek.

Az I. r. vádlott a vasútállomás környékén figyelt fel a sértettre. Elhatározta, hogy elcsalja magával az általa lakott romos házhoz és eltulajdonítja az értékeit. Egy angolul beszélő ismerőse segítségével felajánlotta a sértettnek, hogy töltse nála az éjszakát, amit a sértett elfogadott. 

Amikor a sértett a romos ház udvarán pakolta a holmiját, az I. r. vádlott felvetette az ismerőseinek, várják meg, amíg a sértett elalszik és vegyék el az értékeit. A nevezettek közölték, hogy ebben nem vesznek részt és a vádlottat is próbálták szándékáról lebeszélni.

Az I. r. vádlott mobiltelefonról felhívta a II. r. vádlottat, akivel szintén közölte a tervét, amibe nevezett beleegyezett. Az I. r. vádlott felvetette, hogy nem is kirabolni, hanem megölni kellene a sértettet, mivel régóta foglalkoztatja a gondolat, hogy milyen érzés embert ölni. A vádlottak végül arra jutottak, hogy téglával verik agyon a sértettet. Ennek megfelelően egy-egy tégladarabot magukhoz vettek és először két-három méter távolságról, majd egyre közelebbről kezdték dobálni a sértett fejét. Az időközben álmából felébredt sértett felkelni sem tudott, érdemben nem volt képes védekezni. Az I. r. vádlott egy tégladarabbal többször is lesújtott a sértett fejére, aki eszméletét vesztette. Ezt követően még az I. r. vádlott fejbe rúgta, illetve tégladarabokkal fejbe is dobta őt. Amikor a sértett életjeleket már nem adott, a vádlottak eltulajdonították a nála lévő két mobiltelefont, laptopot, fülhallgatókat, 3.000 Ft készpénzt, 10 Guldent és 20 USD-t készpénzt, valamint a sátrát, a hátizsákját és a személyes tárgyait. Az I. r. vádlott dühében még többször bele rúgott a holttestbe, mivel kevesellte a talált értéket. 

A vádlottak az ingóságokat értékesítették. Az előállításukat követően kábítószert is lefoglaltak tőlük a nyomozók. 

A bíróság a  vádlottakat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés, valamint kábítószer birtoklás miatt ítélte el. Az I.r. vádlottat életfogytig tartó fegyházra (melyből legkorábban 25 év letöltését követően szabadulhat), társát pedig 18 év fegyházra.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik enyhítés érdekében fellebbeztek.