Elfogták a kalocsai műkincstolvajt

2014 május 14
Megosztás
akt festmény

Ez év április 30-án tettek feljelentést feljelentést helyi rendőrkapitányságon, miszerint Kalocsán raktárként használt helyiségeiből az elmúlt három évben csaknem 20 millió forint értékben, többek között Mednyánszky, Rippl-Rónai és Csók István festményeit, ékszereket, dísztárgyakat, informatikai eszközöket, gépkocsi felniket és alkatrészeket, borokat, lakásgépészeti tárgyakat lopott el ismereten elkövető.

A nyomozók a beszerzett adatok alapján  május 7-én beazonosították és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható V. István 32 éves kalocsai lakost.

A személynél megtartott házkutatáskor a nagy értékű festményeken kívül dísztárgyakat, ékszereket, elektronikai eszközöket találtak és foglaltak le a rendőrök.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi korábban a sértettnél folyó munkálatokkor járt bent a raktárakban és hozzáfért azok kulcsaihoz, valamint a bűncselekményből származó tárgyak egy részét azóta már az interneten keresztül értékesítette.

A terhelt gyanúsítotti kihallgatásakor a bűncselekmény elkövetését részben elismerte. A Kalocsai Rendőrkapitányság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását, amit Kalocsai Járásbíróság elrendelt.