Elhunyt Kuba ikonikus vezére

2016 nov 26
Megosztás
Fidel Castro

Péntek éjszaka (magyar idő szerint szombat hajnalban) jelentette be Fidel Castro halálhírét a kubai állami tévében öcse, Raul Castro.

A Commandante, azaz Parancsnok (egyik hivatalos címe volt a forradalom főparancsnoka) majdnem 50 éven át vezette az általa létrehozott kommunista Kubát. Forradalmat és harcot vezett Batista diktatúrája ellen, ami 1958-ban győzött (a Forradalmi Hadsereg 1959. január elsején vonult be Havannába) és vette át a hatalmat. Onnatól kezdve karizmatikus, de vaskezű vezetőként – diktátorként – irányította Kubát. Megkezdődtek az államosítások, földreformot hajtottak végre (felszámolták a földbirtokokat), központosították a gazdaságot.Az USA 1961-ben gazdasági embergót vezetett be Kuba ellen, amit csak tavaly enyhítettek jelentősen, a tervek szerint pedig jövőre teljesen eltörölnek.

A CIA 1961-ben egy elvetélt puccsot szervezett ellene: 1500 felfegyverzett emigráns kubai szállt partra a Disznó-öbölben, de a kísérlet néhány nap alatt ebukott. Ezután Kuba egyre szorosabb kapcsolatot épített ki a Szovjetunióval, egy évre rá nagy hatótávolságú rakétákat is telepítettek az országba. Valószínűleg ezek voltak a hidegháboró legforróbb pillanatai és nem sok választotta el a világot egy újabb háborútól.

Castró haralmaának megdöntését ezután sem adta fel a CIA, több száz (egyes jelentések szerint hatszáznál több) merényletet szerveztek ellene, de mind sikertelen volt. Hatalmát még a szocialista világ összeomlás sem rázta meg, bár a piacainak 85 százalékának elvesztése után az ország mély válságba jutott. Ezután – elsősorban gazdasági értelemben – lazítottak ugyan egy kicsit a rendszeren, de jelszó maradt a régi: socialismo o muerte, azaz szocializmus vagy halál. Uralma alatt százezerek menekültek el a 150 kilométerre lévő Egyesült Államokba (több tízezeren pedig a tengerbe vesztek), és szinént több tízezerre teszik a politikai okokbók bebörtönzött, megkínzott, megölt emberek számát.

A hatalmat 2006-ban egy majdnem végezetes ás hosszan húzódó betegség miatt ideiglenesen adta át öccsének, majd 2008-ben hivatalosan is lemondott elnöki, kormányfői és hadvezéri posztjáról. A kommunista párt főtitkári őposztját azonban 2011-ig megtartotta, majd ott is öccse követte.

Korábban több órás beszédeket tartott, de 2008 után alig jelent meg a nyilvánosság előtt. Bár többször halálhírét keltették, a hivatalos tájékoz szerint állpota rendben volt