Elítélték az Új Magyar Gárda-főnököket

2015 jún 1
Megosztás
új magyar gárda eligazítás

Egyesülési joggal való visszaélés büntette miatt nem jogerősen 100-100 ezer forint pénzbüntetésre ítélték az Új Magyar Gárda főkapitányát és helyettesét a Kalocsai Járásbíróságon.

 

Az ügy előzménye, hogy két éve ügyészségi vizsgálat indult az Új Magyar Gárda Mozgalom ellen, amely lényegében azonos volt a Fővárosi Bíróság által feloszlatott Magyar Gárdával.

Az Új Magyar Gárda Mozgalom nyilvánosan Solton új főkapitányt választott, míg Akasztón és Budapesten a Hősök terén gárdistaavatást is tartott.  A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) az egyesülési joggal való visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést még a márciusban tartott solti tisztújítás után. A Központi Nyomozó Főügyészség előbb elutasította, majd a NEKI panasza  után az ügyet a solti esetre hivatkozva illetékességből a Kalocsai Rendőrkapitánysághoz irányította át. A rendőrségi nyomozása megállapította, hogy az Új Magyar Gárda Mozgalom lényegében azonos az öt éve feloszlatott Magyar Gárdával, hiszen – fogalmaz a határozat – a feloszlatott és az új szervezet lényege, gondolatvilága azonos megítélés alá eshet, valamint erre utal a hasonló külsőség és a katonai hierarchiára utaló szervezeti felépítés.

A rendőrség vádemelési javaslattal zárta le az ügyet, majd az ügyészség egyetértésével került a két főkolompos bíróság elé.