Élő legenda járt a Koch Borkereskedésben

2016 május 9
Megosztás
Bock József

A hegy eljött Mohamedhez. Bock József személyesen tartott borkóstolót Kecskeméten. Persze, mindez a házigazdának, Koch Csabának köszönhető, akinek a baráti meghívását első szóra elfogadta a villányi borikon, jelezve, támogatja a hajósi borász azon üzleti törekvését, amellyel a termelők összefogásával pinceáron népszerűsíti a hazai borokat.

Bock Józsi bácsi meghívása természetesen azzal is járt, hogy szó szerint még a csilláron is lógtak, pedig a megszokott egy termes kóstoltatás mellett az este két helyiségben zajlott a borest, de ez sem volt elég a nagyszámú érdeklődés miatt.

Bock József kitett a helyi közszereplőkkel megtűzdelt vendégseregért.

Mesélt és mesélt: őszintén az őseiről, a hitvallásáról, az élete nagy állomásairól, a szőlőről, a technológiáról, meg persze a borokról, a borairól.

De ki is nekünk Bock József?  - kérdezhetnénk. Valószínű egy diplomata útlevél nélküli követ, a magyar bor utazó nagykövete, pincészetének termékei immáron bő húsz éve öregbítik Villányt, pontosabban a Hungary red wine-t, azaz a vörösborokat. Mind ‘e mellett kitaposta többekkel az utat az egyre jobb és igényesebb fiatal magyar borászok, borászatok előtt.

Mit is ittunk az nap este? Mielőtt a meglepetéstételekkel megspékelt italsorba kezdenénk, meg kell említeni, hogy a házigazda, Koch Csaba is kitett magáért, ugyanis a saját, fokhagymában érlelt házi sonkáját és szarvasszalámiját hozta el a vendégsereg nagy megelégedésére.

Szóval, egy mesés Koch Hajós-Bajai Prémium Irsai Olivérrel kezdtünk, majd Bock Rosé Cuvéevel folytattuk, reduktív, friss, múlt évi tételek, utóbbi kevesebb savval rendelkezik, mint a kunságosok, a sajátos Bock-technológia miatt pedig több széndioxiddal dúsul a szokásosnál. Aztán jött egy rég lesajnált bor, a Portugieser, azaz a Kékoportó, amelyet arrafelé a svábmentes falvakban már ősidők óta Porta Gézának neveznek, ezért a Bock Józsi bácsi  a német felmenőinek tiszteletéül el is nevezte ezt a borát Porta Gézának, amely a frissessége és a jól ihatóság mellett még nem tudta hozni a Kékoportó sajátos fűszerességét, talán majd évek múlva, ha marad belőle.

Aztán belekóstolhattunk az új generációs Bock borokba is, amelyek már magukon viselik Józsi bácsi fiának próbálkozásait, nemhiába Bock ’n Roll a neve. Egy könnyed Syrah, Kékfrankos és Pinot Noire háziasítás, amely csaknem két évet töltött tölgyfahordóban, aztán egy 2013-as Cabertnet Franccal átléptünk a híres Bock Cuvéek világába, a hazai és nemzetközi csúcsgasztronómia boraiba. Mit is lehetne mondani egy Bock Cuvée-re, egy 2009-es Royal Cuvée-re, a Capella Cuvée-re, vagy a nagydíjas 2009-es Magnifico-ra az Ördögárokól. 

Lehetne itt hosszan mesélni a meggyességről, a szép kerekseggű taninokról, a csokoládés színről és ízekről, a tüzekről, a füstről, a hosszú lecsengésről, a régi szép időkről és a nosztalgiáról,  a sok-sok ember keze munkájáról, ám de nem férne itt el az a kortynyi pillanat, hiszen minden ilyen palack egy nem olcsó időutazás, egy élmény, a Bock “turist”  jóvoltából. Olyanok voltak ezek a borok, mint a megkövesült csigaház, mint a borostyán. Sem elvenni, sem hozzájuk tenni nem lehet már semmit.  A maguk műfajában tökéletesek. Van aki sznobiskodik  vele, van aki csak halkan, párás szemmel kortyolja, netán el is szipogja magát. Hiszen, mégiscsak történelmi pillanatok tanúi lehettünk egy élvezetnyi pillanatig. Tisztelet a borásznak.

-rajnai-

Koch Borkereskedés Kecskemét

Fehér Anna, üzletvezető

+36 30 567 41 16

6000 Kecskemét, Bethlen krt.12/C

koch.borkereskedes@gmail.com

borkereskedeskecskemet.kochboraszat.hu

www.facebook.com/kochborkereskedeskecskemet