Eltűnt sportszázmilliók nyomában

2013 nov 21
Megosztás

Sok mérges ember gyűlt össze a városi sportcsarnok előtt, hogy a csődbe ment KSE Kft. felelőseiért kiáltsanak és felhívják a figyelmet az önkormányzat, valamint a nyomozóhatóságok hallgatására. 

 

A kecskeméti fideszes városvezetés mert nagyot álmodni, mert négy éve országosan is egyedülálló modellként mutatták be azt az önkormányzati céget, amellyel sikerpályára állítják az anyagi nehézségekkel küszködő teremlabdasport-klubokat, a kosárt, a kézit, valamint a röplabdát. Az első év tanulsága szerint az elképzelés helyén való volt, Kecskeméti Sportegyesületeket Működttő (KSE) Kft.-ét támogatta az önkormányzat, a  városi cégek, jelentős helyi válllakozások, illetve sportbarátok. Dőlt a pénz, a klubok prosperáltak, igaz akadt némi feszültség a szponzori pénzek elosztása kapcsán, mert a tortából túl nagyot hasított az NBI-es férfi kosárlabda, a röplabdának szinte csak forintmorzsák jutottak.

2011 év elején jelentős likviditási gondok merültek fel a cégnél, a veszteséges tendecia láttán az egyik felügyelő-bizottsági tag - akit nem lehet politikai rosszindulattal cádolni, mert egy helyi egyházi iskola gazdasági vezetője - sürgős beszámolót kért az ügyvezetőtől, de az több alkalommal is elmaradt, ezért iratbetekintést kezdeményezett. Ekkor szembesült azzal, hogy néhány hónap leforgása alatt tizenöt készpénzes és két átutatálos kézzel írt számlán hatvannégymillió forintot fizetett ki a KSE Kft. reklám- és marketingtevékenység címén egy kocséri építőipari cégnek, a Globe-ép Kft-nek. A  számlákról fényképfelvételeket készített, és írt egy feljegyzést, miszerint: nincsenek pénztárbizonylatok és teljesítésigazolások. Megjegyezte: a számlák kiegyenlítése előtt a  szükséges összeget a KSE Kft. ügyvezetője rendszerint bankautomatákból kivette. A dossziét 2011 nyarán a felügyelőbizottsági tag eljuttatta Zombor Gábor polgármesternek, és egyben lemondott a tagságáról az által tapasztal szabálytalanságok miatt. 

Zombor próbálta húzta az időt, de természetesen néhány hónap múlva kipattant a botrány, kiderült, hogy a furcsa marketingszámlák nagysága csaknem kétszázmillió forint és vannak más gyanús kifizetések is a könyvelésben. Az ellenzék vizsgálóbizottságért kiálltott, amelynek zöld utat adott a képviselő-testület. A bizottság jelentős szabálytalanságokat tárt fel. Kiderült: a cégnek a három szakosztály évi 180-200 millióba van, amely két évre vetítve 400-450 millió forint, miközben a KSE Kft. számlájára a szponzorok ennek az összegnek a kétszeresét befizették ebben az időszakban. Kirívó volt, hogy akadt olyan kifizetett számla a sportcég könyvelésében, amelyeknek azonos volt a sorszáma, de más-más összeg szerepelt rajtuk, sőt az ötvenmilliós önkormányzati  ifjúsági céltámogatást is egy építőipari marketingszámlával számolták el. A bizottsági jelentés hatására Zombor Gábor polgármester két éve feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, így tett az MSZP, valamint egy helyi magánszemély is. A hír hatására a sportcég körül megfagyott a levegő, senki nem volt hajlandó újabb milliókat lapátolni a KSE Kft. feneketlen gödrébe. A felhalmozódott járulékok miatt a NAV végrehajtási eljárást indított, miközben a cégből kiugrott és magáncsapattá vált a kosárlabda, valamint a röplabda. Ekkor újabb feljelentés született az ügyben, fedezetelvonás büntettének gyanúja miatt, mondván a játékos vagyonlértékű jogaiból fedezni lehetett volna a több tízmillió forintnyi adótartozást. A cég végül felszámolás alá került. A felszámoló miután megkapta az ügyet szintén feljelentést tett csődbüntett miatt, mert a vagyonmérleghez képest egyetlen egy vagyontárgyat sem adott át részére a cég, illetve a tulajdonos önkormányzat. A három büntetőügyet egyesítették, gyanúsítottja még nincs a két éve indult eljárásnak, csak károsultjai, akik mintegy kétszázmillió forintot követelnek a KSE Kft-től.

Senki nem tud semmit

Becsapták a szurkolókat, a sportolókat és a várost, sem a NAV, sem pedig az ügyészség nem lép, vagy nem akar -  hangoztatták a károsultak a Messzi István Sportcsarnok előtt. A tiltakozáson felszólalt Király József, az MSZP városi elnöke, aki azt hangsúlyozta: önkormányzati képviselőként nem tudok mondani önöknek semmit, mert két év óta nem tájékoztat bennünket a polgármester erről az ügyről, azt sem tudjuk a város nyújtott-e be hitelezői igényt arra az ötvenmillióra, amelyet inkasszáltak tőle, mert kezese volt a KSE Kft-nek. Sajnálatos ügy ez - tette hozzá, hiszen a sport károsult a felelőtlen önkormányzati gazdálkodással, és tudják mi a legfurcsább ebben az egészben - kérdezte, az, hogy a cég ügyvezetője, még mindig itt van, itt dolgozik a sportcsarnokban, aki pedig az önkormányzatnál felügyelte alpolgármesterként ezt a céget, az most jelenleg országgyűlési képviselő. 

Farkas Zoltán, az Együtt 2014 regionális koordinátora a bizalom teljes elvesztéséről beszélt, arról a folyamatról, amely elkezdődött a kolontáriaknak szánt magánadományok elterelésével, majd folytatódott a magánnyugdíjakkal, a föld- és trafikpályázatokon keresztül a szponzori sportpénzek lenyúlásáig. Lehet-e még ebben a rendszerben elhitetni bárkivel is, hogy a pénzét tényleg arra a célra fogják fordítani amire azt befizette - kérdezte.

Hangsúlyozta: Több száz millió forint sorsával nem tud hitelt érdemlően elszámolni az önkormányzat, mint tulajdonos.  Azzal a pénzzel, amit egy nemes cél –Kecskemét sportéletének fellendítése érdekében ajánlottak fel vállalkozások, de nem tud elszámolni azokkal a közpénzekkel sem, amit az önkormányzat adott a KSE-nek. A jelentős anyagi veszteség mellet, van amivel szintén el kell számolnia a város vezetésének, azoknak akik most a választók akaratából irányítják az országot, városunkat, ez pedig a bizalom.

A bizalmunkat is elherdálták, ami a pénznél sokkal nehezebben pótolható dolog. A bizalmat abban, hogy a város polgárai biztosak lehetnek abban, hogy azok akikre rábízta közös ügyeinek rendezését, hozzáértően, de mindenekelőtt lelkiismeretesen végzik a dolgukat.

De vajon mikét is áll ez a büntetőügy, amely immáron két éve zajlik? Mivel a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség elfogultságot nyújtott be, ezért a nyomozás felügyeletét a Csongrád Megyei Főügyészség látja el. Szanka Ferenc, főügyészhelyettes lapunknak elmondta: azért húzódik az eljárás mert szerepel az ügyben külföldi állampolgár, illetve, külföldön bejegyzett cég is, amelyekről jogsegély keretében kértek adatokat, de azok még nem érkeztek meg. Ezt követően fogják büntetőjogi szempontból értékelni az adatokat és megtenni a szükséges lépéseket. Arr a akérdésünkre, hog ymiért nem történt lépés a felszámoló által tette feljelentésre, hiszen az nem túl bonyolult ügy, azt válaszolta, mivel a feljelentéseket egyesítették, ezért az egész eljárást egy ügyként kezelik.

 

 

Címke: