Aki még nem evett Falusi Béla süteményeiből, bánhatja. Aki pedig megcsömörlött a helyi közélettől, hogy bele sem hallgat a testületi felszólalásokba, lemarad egy unikumról, Falusi Norbertről. 

Apa és fia. Generációs cukrász, kisiparos család. Egyike azoknak, akik munkája által ez a porfészek várossá lett. Nincs bennük semmi kunszt: csak munka, tartás, hit és becsületesség. Van persze akinek ebből egy is sok és az is nehezen megy.

Falusi Béla négy éves kora óta cukrász akart lenni, a mintát az édesapja adta. 1968 szeptemberében öltötte fel először a cukrászköpenyt a Kecskeméti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Iskola szakmai gyakorlatán, ahol a városszerte ismert és kedvelt cukrász, Fodor Pista bácsi testvére, Fodor Mihály volt a szakoktatója, akitől nem csak a mesterséget sajátította el kemény szigor mellett, hanem megtanult büszkén és öntudattal tekinteni a szakmájára.  Amikor azt kérdeztem Falusi Bélától, hogy miként tudná összegezni azt az útravalót, amit a szakoktatójától kapott, a következőt válaszolta: Misi bácsi azt mondta, Bélám, ha egyszer önálló leszel, olyan süteményeket csinálj amit te is szívesen megennél. Hozzátette: alakíts ki magadnak egy olyan ízvilágot és minőséget, amin semmilyen körülmények között nem változtatsz, amire aztán idővel kapásból rámondják: ezek a Falusi ízei! - meglátod, lesznek majd bőséggel visszajáró vevőid.

Mit ad Isten, lettek neki, persze, amíg Falusi Béla eljutott a teljes önállóságig sok víz lefolyt a Dunán, pontosan negyven év.

A nyolcvanas években már lehetőség volt a munka mellett kicsit maszekolni, így születtek az első süteményei, majd a rendszerváltáskor elszegődött egy céghez, amelyen keresztül az első krémjellegű fagyit árusította a Centrum áruház mellett, aztán hirtelen kényszervállalkozó lett. Mivel a cukrászat nyitásához még nem volt elegendő tőkéje, jobb híján egy kis büfét üzemeltetett az ekkori "lengyel" piacon, persze, aki már ismerte a nevét és a szaktudását, azért néha-néha a családi ünnepekre rendelt tőle egy tortát. Aztán több évtizednyi álmodozás után 2008. december 16-án megnyitott saját cukrászatát. 

Falusi Béla rögtön hozzáteszi: a feleségem nélkül nem ment volna, mert ha ő nem támogat, nem hagyja ott az állását és nem áll be mellém dolgozni, akkor nem sikerült volna. A kérdés persze az volt, hogy hol legyen a városban a Falusi Cukrászat? 

- Mivel nem másnak, hanem a családnak akartam keresni és megélhetést biztosítani, illetve megfizethető minőségi termékeket akartam létrehozni, ezért alapból elvetettem azt, hogy a valahol a belvárosban béreljek egy helységet. A vacsi-közi házunk mellett döntöttem, ami nem volt egyszerű történet, nem gondoltam volna , hogy ennyire barátságtalanok és nehezen megvalósíthatóak az előírások és a jogszabályok a hazai gyakorlatban (ennél a pontnál Falusi Norbert képviselő, Béla úr fia hevesen bólogat), de végül jóval több idővel és pénzzel a tervezettnél, a legnagyobb válság közepére meglett az engedély.

- Innen szép erősödni - mondta Falusi Béla az első nap és onnantól kezdve tette a dolgát, ugyanazt, amit egykor a szakmai gyakorlaton csinált. Hagyományos, kézműves módszerekkel minőségi süteményeket süt természetes alapanyagokból és persze mind olyan, mintha magának készítené.

Megéri? - kérdezem röviden Falusi Bélától, aki erre azt mondja, nem szabad mindig számolni, mert az nem jó út. Ha csak a bevétel a fontos, akkor modern gépek, porok, olcsó képzetlen munkaerő, színes belvárosi üzlet kell, ebben benne van a gyors meggazdagodás lehetősége, de ez az út hosszú távon nem tartható fenn, az egyízűség lufija ki fog pukkanni. Én hiszem - teszi hozzá, a kézműves cukrászat meg fogja nyerni ezt a csatát. A mi cukrászatunk eldugottnak számít, nincs büdzsé a reklámra, ennek ellenére mára már hat főt foglalkoztatunk, rendszeresen és egyre többen visszajárnak hozzánk. Az az igazság, hogy épp a minőség érdekében nagyon sokszor nemet kell mondanom, mert nem tudok olyan rövid idő alatt akkora mennyiséget előállítani, e miatt bizony még a Mercedes-gyárat is kikosaraztam. Hangsúlyozza: a lényeg a  tisztességes haszonra való törekvés.

 

- Az meg mi? 

 

- Az az elv, hogy nem változtatok a minőségen, és figyelembe veszem a vásárlóerőt.

 

- Nem neheztel a fiára, hogy nem lett cukrász, hanem úgymond mihaszna politikus?

 

- Nem, mert a Norbi csak a kíméletlenül sok munkát látta tőlünk, a mókuskereket és elhiszem, hogy ez nem vonzotta, még ha szerettem is volna, ha valaki ezt a szakmát továbbviszi a családban. Talán majd valamelyik unokám.

 

Antikvárium fagyizó

 

- Mit kapott útravalóúl ettől a kisiparos-kiskereskedői családi attitűdtől? - fordulok Falusi Norbert képviselőhöz. 

 

- Azt, hogy a munkát meg kell fogni és mindent amibe belekezdünk, tisztességgel végig kell csinálni. Nem tagadom, nagy dilemma volt, hogy mi legyek, de akkor, amikor ez az időszak telt az életemben még nem állt fel a családi vállalkozás, én pedig csak a küzdelmet láttam ebből az egészből. Ráadásul az édesanyám - akinek nem volt lehetősége a munka miatt tanulni - azt mondta, ha szeretnék tanulni, akkor ők támogatni fognak, hátha nekem így már könnyebb lesz. Azon, hogy mit tanuljak, nem volt mit dilemmázni, mert a történelmet mindig is mélyen szerettem, közösségi, szervező ember voltam, úgyhogy adódott hozzá a politológia. Belevetettem magam és elvégeztem a két szakot, jelenleg doktorandusz hallgató vagyok. Norbert hozzáteszi: a szüleimen keresztül természetesen rálátok a társadalom ezen szegmensének a problémáira, hogy Magyarországon csak hangzatos kampányszöveg az: vállalkozzunk, miközben ez rendkívül sok nehézségbe ütközik, anyagi szempontokról nem is beszélve, a fiatalok ebbe már bele sem kezdenek. 

 

- Az édesapja mit szólt ahhoz, hogy politikai pályára lépett és képviselő lett? 

 

- Őszintén szólva meglepődött. Annyit mondott, próbáld meg fiam, ha jól csinálod, nem lesz gond, de tőlem távol állt mindig. Nekem viszont meggyőződésem, hogy lehet ezt a pályát hitelesen csinálni, nem is tudnám másként, hiszen adva van a családi alapfilozófia: csak tisztességesen! Hozzá kell tennem, hogy eddig életemben nem sikerült elkerülnöm a közéleti szereplést, mert kialakultak bennem bizonyos normák, célok, amelyekért küzdeni kell és ezek a közelemben lévő közösségi formációkban valósultak meg. Aztán lassanként azt vettem észre én vagyok a hangadó, vagy engem bíznak meg vezetői feladatokkal a többiek. Így volt ez a középiskolában, majd az egyetemen ahol a rektor még figyelmeztetett is, amikor 2006-ban a tandíj ellen szervezkedtünk. 

 

- Ezt azért egy szakadék választja el a pártpolitizálástól.

 

- Az egyetemi közegben találkoztam először az első zöld közösségekkel, amelyek a környezet és a társadalom kizsigereléséről beszéltek. Magaménak éreztem a gondolkodást, hiszen a családunkban mindig is volt kiskertünk, háztájink, tisztességes szakmai tudás, amelyek meghatározták az értékrendemet a globalizálódó tömegtermeléssel szemben. Ezek a közösségek végül az LMP-ben olvadtak össze.

 

- Akkor Ön most melyik magyar történelmi tábor tagja az urbánusé vagy népié? 

 

- Én kilépnék végre ezekből a kategóriákból, mert sokkal nagyobb ellentétet okoznak, mint amekkora jelentőségük van valójában az életünkben. A lényeg a korban rejlik, amely más válaszokat vár el tőlünk és egyre jobban azt tudatosítja bennünk, hogy egy más típusú életmódra kell berendezkednünk.  Vissza kell találnunk az egyetemes gyökerekhez, igent kell mondanunk az emberi munkára és alapvetően más szemlélettel kell viszonyulnunk a természethez. Aki ismer, tudja, vesszőparipám az élelmiszerkérdés. A  képviselőtársaim szinte minden oldalról támadnak, vagy megmosolyognak ezért, pedig nem megyek, mehetek el szó nélkül a mellett, hogy egy mezővárosban nem kap  kiemelt szerepet a termelő, a kisiparos, a helyben megtermelt élelmiszerek nem jutnak el legális csatornákon a családok asztalaira, illetve nem kerülnek be a közétkeztetésbe. Aki ez ellen van, az biorobotokat nevel a gyerekeiből, vagy esetleg már maga is azzá vált, hiszen megelégszik a tömeg-élelmiszergyártás laborokban kikísérletezett ételnek nevezett termékeivel. 

 

- Ön szerint  a politika egyszer majd fordulatot hoz ezen a területen?

 

- Nem, mert pártpolitikai alapon semmi sem változhat meg. Az igazi változás a közösségekben rejlik. Itt kell és lehet megtanulni politizálni.  Ha a választók füléig nem jut el az, amit üzenek, akkor az azt jelenti, hogy a társadalom számára nem vagyok fontos, kiesek a képviselőségből és elmegyek tanítani, mert amit megtanultam, azt senki nem veheti el tőlem. De a bennmaradás érdekében nem változtatok, nem változtathatok az elveimen, nem operálhatok manipulációs eszközökkel, hogy azt mondjam, amit hallani akarnak, mert nekem a politika nem cél, hanem csak egy eszköz. Az elit ugyanis nem attól lesz elit, mert hatalma van, hanem azért, mert a magatartásán keresztül legitimálja a társadalom. 

 

- Úgy tudom, a sütemények nem túlzottan, de a fagylatok viszont mélyen érdeklik, ön az előkóstolója és tippadója ebben az édesapjának.

 

- Igen, a fagylalt világa izgalmas számomra és van is hozzá huzalmam. Sokféle ízben és receptben gondolkodom, nem kizárt, hogy egyszer erre felé fordulok majd, de az a fagyizó biztos, hogy rendhagyó lesz, mert benne lesz a másik énem is, ezért csak egy könyvantikváriumban tudom elképzelni a működését.