Fejmosás a helyi választási bizottságnak

2014 már 18
Megosztás
Az összefogás sajtótájékoztatója Kecskeméten

Nagy a választás tétje, ezért legyen önmegtartóztató a Fidesz és próbálja meg jogsértések nélkül átvészelni ezt az elkövetkezendő három hetet - üzente kedden az Összefogás Kecskeméten.

Király József, az Összefogás egyik országgyűlési képviselőjelöltje, az MSZP városi és megyei jelöltje, Farkas Zoltán, az Együtt 2014 regionális koordinátora, valamint Kopping Rita, a Demokratikus Koalíció helyi vezetője tartottak kedden délelőtt sajtótájékoztatót a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal előtt.

A tét nagyságát jelzi az eszközeiben nem válogató kormánypárti kampány, aminek naponta tanúi lehetünk, amelyben nem elég, hogy a saját képükre írták a választási rendszert, aminek következtében akkor is megőrizhetik a hatalmukat, ha az ellenzéknél kevesebb szavazatot kapnak, de a közpénzekkel finanszírozott lakájmédia Budapesttől Kecskemétig próbálja elfedni, védeni a Fidesz kormány sikertelenségét, kártevéseit - mondta Farkas Zoltán. Hozzátéve:  minden alkalmat megragadnak akár tisztességtelen eszközök használatától sem megriadva arra, hogy a választási esélyeiket növeljék. 

Az Összefogás képviselői szerint a legjobb példa erre Salacz László részvétele azon a fórumon, amelyet Balatoni Mónika államtitkár tartott a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalban. Hangsúlyozták, mindemellett Zombor Gábor polgármesteri tisztségéből adódó lehetőségivel is folyamatosan visszaélve kampányol a Fidesznek, építi saját képviselőjelölti kampányát. 

Hangsúlyozták: a kormányhivatal helységeinek párt és Fidesz célokra történő használatát több esetben is kifogásoltuk, minden eredmény nélkül.

Elhangzott: Örülünk, hogy a Nemzeti Választási Bizottság egyhangú határozata megerősítette álláspontunkat, miszerint Salacz Lászlónak a kormányhivatalban tartott tájékoztatón való részvétele megsértette a kampányszabályokat. A határozat egyben eltiltotta a hivatalt a további jogsértéstől.

Mindannyiunk felelőssége, hogy vigyázzunk a választások tisztaságára, felhívjuk a figyelmet a kampány, illetve a választás során a visszaélésekre. A Helyi Választási Bizottságoktól is elvárjuk, hogy feladatukat ellátva állapítsák meg a jogsértéseket, vállalják fel a döntés felelősségét, ne kelljen minden esetben az NVB-hez fordulnunk helyi illetékességű ügyekben.

Végezetül az Összefogás három tagja felszólította Salacz László és az őt jelölő Fideszt, hogy a későbbiekben tartózkodjon a kampányszabályok ehhez hasonló durva megsértésétől, és tegyen meg minden tőle telhetőt a választások tisztaságáért, a választáson indulók esélyegyenlőségéért!

 
Címke: 

Hozzászólások

nem egyedi eset a kecskeméti, íme egy pécsi példa

Nem tudta a sellyei járási munkaügyi kirendeltség vezetője, hogy neki, mint kormánytisztviselőnek törvényellenes kampányolnia képviselők mellett. Vicze Béla Tiffán Zsolt kampányújságjában dicsérte a képviselőjelöltet, és támogatásra ajánlotta. A törvény szerint akár hivatalvesztéssel is járhat egy fegyelmi eljárás.

Tiffán Zsolt fideszes országgyűlési képviselőjelölt kampányújságjában ajánlja a jelöltet támogatásra több szereplő is a lap "Tiffán Zsoltot ajánljuk, kérjük, támogassa Ön is!" elnevezésű rovatában. Köztük Vicze Béla, a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Sellyei Kirendeltségének vezetője is.
A sellyei kirendeltségvezető azonban kormánytisztviselőnek számít, és a kampányújságban való szereplésével a rá vonatkozó törvényt (A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény) sérthette meg.

A fentebb említett törvény "Együttalkalmazási tilalom, összeférhetetlenség" fejezetén belüli 85. paragrafus negyedik bekezdésének a) és b) pontja a következőképpen szól:

a) nem folytathat olyan tevékenységet, nem tanúsíthat olyan magatartást, amely hivatalához méltatlan, vagy amely pártatlan, befolyástól mentes tevékenységét veszélyeztetné;

b) pártban tisztséget nem viselhet, párt nevében vagy érdekében - az országgyűlési, az európai parlamenti, illetve a helyi önkormányzati választásokon jelöltként való részvételt kivéve - közszereplést nem vállalhat.

Vicze Béla leginkább a b) pontot sérthette meg a Tiffán Zsolt kampányújságjában való részvétellel.