A Fornetti legénysége nyerte Hírös Sárkányhajó versenyt

2017 szep 6
Megosztás
sárkányhajó verseny Kecskeméten

Szombaton a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidő Központban megrendezett II. Hírös Sárkányhajó Versenyre kecskeméti nagyvállalatok és a Magyar Honvédség csapatai neveztek be.  

Egy csapat 20 főből állt, a versenyen 200m-es távot kellett teljesíteni, és mindig két hajó versenyzett egymással. A csapatok a verseny előtt több alkalommal edzettek, kipróbálták, hogy milyen összeállításban siklik leggyorsabban a hajójuk.

A résztvevő csapatok:

• Adient Kft.

• Sárkányfürdetők (Méta Kft.)

• Thomas and Betts Kft.

• Csillagsárkányok (Mercedes Benz Kft.)

• Fornetti Kft.

• Schaffner Kft.

• A remény rabjai (Magyar Honvédség)

A lelkiismeretes felkészülés nemes vetélkedést hozott. A bemelegítést és a csatakiáltást követően minden egység megmérkőzött egymással a délelőtt folyamán. Az időjárás is kegyes volt a sportolókhoz, a napsütésben szóló pörgős zene valamint a kollégák és családtagok is motiválták az egységeket, a hangulat kiváló volt!

Az ebédszünetben a nézők is kipróbálhatták a sárkányhajózást, közben a Hírös Kajak Kenu Sárkányhajó Egyesület fiatal kajakosai bemutatót tartottak a tavon.

A döntő futamokra délután került sor. 

A nap folyamán A remény rabjai (Magyar Honvédség) evezték a legjobb időt ( a középfutamban 56,87 mp-et értek el), ők végül a bronzérmet szerezték meg.

A döntőben a Csillagsárkányok (Mercedes Benz Kft.) csaptak össze a Fornetti Kft-vel. A szoros versenyben jobban hajrázott a Fornetti legénysége, így ők értek elsőként célba.

A  II. Hírös Sárkányhajó Verseny végeredménye:

1 Fornetti Kft. 57,67 mp.

2 Csillagsárkányok (Mercedes Benz Kft.) 58,28 mp.

3 A remény rabjai (Magyar Honvédség) 1:01,24 mp.

4 Thomas and Betts Kft. 

5 Sárkányfürdetők (Méta Kft.) 

6 Adient Kft. 

7 Schaffner Kft.